Héctor Sánchez a Vidi első nyári igazolása

Vágólapra másolva!
2011.06.19. 17:55
null
Héctor Sánchez (balra) Paulo Sousa első igazolása (Fotó: Imago)
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton szerződtette a korábban a spanyol Tenerifében és a Villarreal B csapatában is megforduló Héctor Sánchez Cabrerát. A 26 éves balhátvéd kétéves szerződést kötött a fehérvári klubbal.

 

Sousa (balra) és az új igazolás, Sánchez
Sousa (balra) és az új igazolás, Sánchez

Nagy lehetőség ez nekem. Egy olyan csapat tagja lehetek, amelyik a legerősebb európai kupasorozatban indul, és az is nagyon izgalmas, hogy erre Paulo Sousa irányításával készül. Úgy érzem, az ő vezetésével fejlődni fog a csapat. Igazi profi klubnak ismertem meg a Vidit amióta itt vagyok, úgy látom, mindenki elkötelezetten dolgozik a sikerért, és nagyon örülök, hogy ilyen nagy szeretettel fogadtak. Azt üzenem a szurkolóknak, hogy buzdítsanak minket, mert biztos vagyok benne, hogy egy sikeres szezon vár ránk. Annyit ígérhetek, hogy kihasználom majd a gyorsaságom, bejátszom a pálya bal oldalát, és remélem, nagy keresztlabdákat adok a támadóinknak" – nyilatkozta Héctor Sánchez a vidi.hu-nak.

Héctor 2003-tól 2010-ig a Tenerifében szerepelt – hetven mérkőzésen játszott a csapatban, köztük tizenegy élvonalbeli bajnokin –, az előző szezonban a spanyol másodosztályban szereplő Villarreal B alkalmazásában állt.

Mint már korábban megírtuk, Sánchez a Ciprusra igazoló Marko Andjic helyére érkezett.

VIDEOTON FC
Érkezett: Horváth Gábor (NAC Breda, kölcsönből vissza – Hollandia), Sitku Illés (Újpest FC, kölcsönből vissza), Ponczók Csaba (Vasas, kölcsönből vissza), Présinger Ádám (Vasas, kölcsönből vissza), Goran Vujovics (montenegrói, Kecskeméti TE, kölcsönből vissza), Héctor Sánchez (spanyol, Villarreal – Spanyolország)
Távozott: Marko Andjics (szerb, Anorthoszisz Famaguszta – Ciprus), Gyurcsó Ádám (Kecskeméti TE-Ereco, kölcsönbe), Bojan Djordjic (svéd-szerb, Blackpool?), Sebők Zsolt (?), Damir Milanovic (horvát, ?), Farkas Balázs (?)
Akivel tárgyalnak: Ransford Osei (ghánai, Granada), Kermit Romeo Erasmus (dél-afrikai, SuperSport United FC – Dél-afrikai Köztársaság), Uros Nikolics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia), Szrdja Knezevics (szerb, Legia Warszawa – Lengyelország)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik