Hóhelyzet: meccs nélkül az Újpest és a DVTK, az Eger kikapott

Vágólapra másolva!
2013.02.22. 16:10
Két NB I-es labdarúgócsapat edzőmeccse is elmarad: a DVTK ma a másodosztályú Mezőkövesddel csapott volna össze, ám a havazás miatt nem rendezik meg a találkozót. A hó az Újpesttel is kibabrált, a lila-fehér együttes szombaton a Zlaté Moravcével mérkőzött volna, ám ehelyett Jos Daerden vezetőedző tréninget tart a csapatnak.

A futballnak nem kedvező időjárás ellenére a Budapest Honvéd és a Győri ETO ragaszkodik a két csapat holnapi Magyar Kupa-negyeddöntőjéhez. A két klub kérelmet nyújtott be az MLSZ Versenybizottságához, hogy ha a fővárosi gárda centerpályája alkalmatlan lesz a játékra, akkor engedélyezze, hogy műfüvön rendezzék meg a találkozót – adta hírül a honvedfc.hu.

A szintén NB I-es Eger a rossz idő ellenére lejátszotta mai felkészülési mérkőzését, amelyen 3–0-s vereséget szenvedett a Puskás Akadémiától. A felcsúti csapat gólszerzői Nagy Dániel, Nakamura Juki és Miguel Ángel Luque voltak.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
EGER–PUSKÁS AKADÉMIA 0–3 (0–1)

Eger, műfű, 50 néző. Vezette: Tóth Z.
EGER: Sztankó (Palásthy D.) – Balog Zs. (Zvara), Koné (Rakovics), Mecsinovics, Piller (Kasza) – Cs. Pavicsevics (Albert Á.), Katona A. (Buacs) – Koós (Kabele), Németh N., Lasimant – Horváth Z. (Palásthy N.)
PUSKÁS AKADÉMIA: Somodi – Margitics, Vaszicsku (Papucsek), Aposztolopulosz (Papp Sz.), Farkas N. (Nagy Zs.) – Tóth B. (Luque), Szakály D. (Fabio), Polonkai (Soós) – Nagy D. (Kleinheisler), Zsolnai (Baracskai), Gajdos (Nakamura).
Gólszerző: Nagy D. (19.), Luque (75. – 11-esből), Nakamura (84.)
Forrás: egrifc.hu

IRREÁLIS KÖRÜLMÉNYEK, MTK-VERESÉG

A tavaszi rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését is lejátszotta az MTK, amely irreális pályaviszonyok mellett 2–1-es vereséget szenvedett a Dukla Banská Bystricától.

Az mtkhungaria.hu beszámolója szerint az első félidő nagy küzdelmet hozott, de nem alakult ki említésre méltó gólszerzési lehetőség.

Garami József már az első játékrészben kétszer is cserélt: Vadnainak sérülés miatt kellett lejönnie, Pölöskei állt a helyére, míg Ladányit Bese váltotta még a szünet előtt.

A második félidőben a Banská Bystrica az MTK két védelmi megingását gólra váltotta. A hajrában azonban Vass ellen szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, Kanta József pedig értékesítette a tizenegyest. Az MTK így 2–1-re kapott ki.


NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MTK BUDAPEST–DUKLA BANSKÁ BYSTRICA (SZLOVÁKIAI) 1–2 (0–0)
Budafok, Promontor u. V: Gaál Gy.
MTK: Hegedüs – Wolfe, Kálnoki Kis, Kelemen, Hidvégi – Zsidai, Vadnai (Pölöskei), Kanta J. – Vass, Tischler, Ladányi (Bese).
Gólszerző: Kanta J. (89. – 11-esből), ill. Sovicik (80.), Aneska (83.)

MK: A HAVAZÁS ELLENÉRE MEGRENDEZIK AZ ÖSSZES MECCSET

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hivatalos közleményben jelezte, hogy az összes szombatra tervezetett Magyar Kupa-negyeddöntő megrendezésre kerül. A havazás átírhatja a programot, a meccseket műfüvön játszhatják.

A pénteki havazás után a pályaválasztó klubok jelezték a szövetség felé, hogy a centerpályák valószínűleg alkalmatlanak lesznek a játékra. Az MLSZ Versenyszervezési Bizottsága úgy határozott, hogy mind a három találkozót (Budapest Honvéd–Győri ETO, Vasas–Siófok, Vác–Videoton) az eredeti, 14 órás időpontban kell megrendezni, s ha kell, műfüvön.

A Budapest Honvéd–Győri ETO találkozót a Sport Televízió élőben közvetítette volna, ám mivel az nem a fővárosi csapat centerpályáján lesz, technikai okok miatt a csatorna nem tűzi műsorra az összecsapást. A visszavágókat február 27-én, szerdán rendezik.

A negyeddöntőben egy párharcot már lejátszottak, az NB I-es DVSC-Teva 10–0-s összesítéssel búcsúztatta a harmadosztályú Létavértest.

Legfrissebb hírek

Négy napon belül két Fradi–Újpest – NB I-es és MK-program

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:45

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55

„Tóth Alex már most a Fradi egyik legjobbja – igazi vezér lehet”

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 17:29

Partnerségi megállapodást kötött a Budapest Honvéd és a Csíkszereda

Labdarúgó NB II
2025.02.28. 14:44

MK: Ferencváros–Újpest derbi jön a negyeddöntőben, a címvédő Paksra a Kisvárda vár

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 22:55

Hosszabbításban harcolta ki a továbbjutást Győrben a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 22:50

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23
Ezek is érdekelhetik