Ismét Csertői Aurél a Haladás vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2010.07.23. 10:12
null
Csertői Aurél visszatér a Haladás kispadjára (Fotó: Czagány Balázs, archív)
Címkék
Ismét Csertői Aurél a Haladás labdarúgócsapatának vezetőedzője, miután Róth Antalt az MLSZ az U21-es válogatott élére nevezte ki – jelentette be a klub hivatalos honlapja. Róth 2009-ben éppen Csertőitől vette át a Hali irányítását.

A Magyar Labdarúgó-szövetség pénteken Róth Antalt, a Haladás labdarúgócsapatának vezetőedzőjét nevezte ki az U21-es válogatott szövetségi trénerévé, és a szombathelyiek nem gördítettek akadályt a távozása elé.

Mivel Róth munkája nem összeegyeztethető a klubedzőséggel, a tréner közös megegyezéssel szerződést bont az együttessel, amelyet a Lombard Pápa elleni, szombati Ligakupa-mérkőzésen vezet utoljára. Utódja a Haladásnál elődje, Csertői Aurél lesz.

Róth Antalt 2009. szeptember 15-én, Csertői lemondása után nevezték ki a vasi alakulat vezetőedzőjének. A szakember a 8. helyre vezette a zöld-fehéreket. A megelőző idényben, a 2008–2009-es szezonban Csertői a Hali történetének egyik legszebb eredményét érte el a bajnoki bronzéremmel.

Czeglédy Csaba alpolgármester elmondta a szombathelyihaladas.hu-nak: két ember neve jött szóba, és közülük döntöttek a Haladás legnagyobb sikerét elérő tréner mellett.  

"Nem akartunk olyan edzőt hozni, aki eltéved a Rohonci útra jövet, olyan tréner kell, aki ismeri a körülményeket" – fogalmazott.

Csertői hétfőn áll munkába, kedden pedig szurkolói ankéton találkozhatnak vele a drukkerek.

CSERTŐI: A SZÍVEM MINDIG IS IDE HÚZ

„Elég gyorsan zajlottak az események, hiszen csak tegnap dőlt el, hogy Anti lesz az U21-es válogatott edzője – nyilatkozta Csertői a Haladás honlapjának Róth Antalra utalva. – Csodálatos érzéseim vannak a Haladással kapcsolatban. Szombathelyen a csapattal együtt életem legszebb eredményét értem el. A szívem azért mindig is ide húz. Megtisztelő, hogy nem felejtették el azt a sikertörténetet, és felkértek erre a nemes feladatra. Ismerem jól a gárdát, távozásom óta tisztábban látom a helyzetet, a csapat értékét, erejét. Lehet, hogy akkor, amikor a távozás mellett döntöttem, hibáztam. Remélem, hogy idén is sikerül jó eredményt elérnünk."

Legfrissebb hírek

Hétfőn húsz játékossal edz kettőt a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
4 perce

MotoGP: a 2027-es idénytől a Pirelli szállítja az abroncsokat

Egyéb autó-motor
9 perce

Mourinho: Nem voltak okosak, akik megtámadtak, mert nem ismerték a múltam

Minden más foci
11 perce

Dupla Tízes: Valódi esélye van Liverpoolba vagy Madridba szerződnie Kerkeznek?

Légiósok
17 perce

„Remélem, ki tudom majd billenteni” – Marozsán ritmustalan meccsre számít a következő körben

Tenisz
19 perce

Az aranykorát élő magyar tekvandó ismét elnököt választ

Egyéb egyéni
24 perce

Vívás: három női tőrözőnk a 64 között a kairói vk-n

Egyéb egyéni
58 perce

Távozik Mosonmagyaróvárról az osztrák válogatott átlövő

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik