– Egyetért azzal a megállapítással, hogy Újpesten – magyar szinten – sztár volt, a DVSC-ben meg egy a sok közül?
– Amikor elfogadtam a Loki ajánlatát, tisztában voltam vele, hogy olyan klubnak leszek a tagja, amelyben az átlagnál több a minőségi futballista, amely idehaza nem véletlenül nyert meg mindent az előző évben. Mégis hittem benne, hogy stabil kezdőként számolnak velem, hiszen nem tizennyolc éves tehetségként, hanem érett, másutt már bizonyító játékosként érkeztem. Aláírom, bérelt helyet nem követelhettem magamnak, de azután, hogy a Megyeri úton csapatkapitány voltam, és negyvennyolc mérkőzésen harmincszor voltam eredményes, több lehetőségben bíztam. Újpesten akkor cseréltek le, ha én kértem vagy megsérültem, Debrecenben viszont más a helyzet. Igen, egy vagyok a sok közül, és ezt tudomásul kellett vennem.

– Ki a hibás azért, hogy ennyire zaklatott volt az idénye?
– Elsősorban én. Többet kellett volna letennem az asztalra. Mindamellett a balszerencsét is okolhatom: amikor belelendültem, megsérültem. A Kecskemét ellen hat kettőre nyertünk, két gólt lőttem, végre jól ment a foci, aztán következett a Liteksz elleni Európa-liga-selejtező, a párharc mindkét felvonásán remekeltünk, élveztük a futballt – naná, hogy a visszavágón részleges bokaszalag-szakadást szenvedtem. Ezt követően lejtmenetbe kerültem: előbb kiállítottak a Harkiv, majd a Ferencváros ellen is, amikor lejárt az eltiltás, arcüreggyulladást kaptam, végül jött az ukrajnai botrány.

– Rövidebb könyvet is írhatna. Debreceni balhéim – ez is lehetne a címe.
– Nem olyan vicces ez. Bizonyára sokan elkönyveltek fekete báránynak, de nem vagyok az! Azt ugyanakkor elismerem, hogy pszichésen kissé megviseltek a velem történtek, ezért is alakulhatott úgy az ősz, ahogy. Érzésem szerint egyik kiállítás sem volt jogos. A Harkiv védőjét valóban eltaláltam a kezemmel, azonban szándékosságról szó sem volt. A Fradi ellen, nem tagadom, felfokozott idegállapotban léptem pályára, az elején lőttem egy gólt, majd kezezésért kaptam egy sárgát. Az jogos volt – ellentétben a második félideivel. Ettől függetlenül hibáztam, mert már korábban cserét kellett volna kérnem. Noha a lefújást követően Herczeg András magára vállalta a felelősséget, mondván, ő hagyott fent a pályán, én voltam a ludas. Utólag persze okos az ember, ám azután, hogy a csapat kiállt mellettem a szünetben, úgy éreztem, vissza kell mennem a folytatásra. Tévedtem... Csupán az vigasztal, hogy végül legyőztük a Ferencvárost.

– A harkivi tettére aligha van mentség.
– Nem is keresek. Laczkó Zsolttal és Szakály Péterrel már akkor hibáztunk, amikor elhagytuk a hotelt – nem kellett volna. Feszültek voltunk, rettentően bosszantott minket, hogy az utolsó percekben vesztettük el a mérkőzést, amelybe elképesztően sok energiát öltünk. Ismétlem, hibáztunk. Ezt már akkor megbántuk, és azóta is bánjuk, még egyszer biztosan nem fordul elő ilyesmi, de változtatni nem tudunk a történteken. Egyet tehetünk, és én ezt most meg is teszem: bocsánatot kérek mindenkitől!

A TELJES INTERJÚT – AMELYBEN KABÁT PÉTER ARRÓL IS BESZÉL, KLUBVEZETŐKÉNT HOGYAN BÜNTETNÉ MEG SAJÁT MAGÁT – ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN!