Kaposvár: Waltner eldöntötte, a Rákócziban folytatja

Vágólapra másolva!
2012.06.30. 07:22
Waltner Róbert döntött: háromesztendei ausztriai légióskodást követően a Kaposvári Rákóczi labdarúgójaként visszatér az NB I-be.

A Mattersburgból hazatérő játékos elmondta: több élvonalbeli klub megkereste az ajánlatával, valamint szívesen látta volna korábbi csapata, az NB II-es ZTE is, ám nem sokat töprengett, Kaposváron folytatja.szívesen látta volna korábbi csapata, az NB II-es ZTE is, ám nem sokat töprengett, Kaposváron folytatja.

„Kaptam jobb ajánlatot is, mint a Rákóczié, azonban olyan helyzetben vagyok, amikor a döntésemet nem az anyagiak motiválják – mondta Waltner Róbert a Nemzeti Sportnak. – Sajnos édesapám, aki Kaposváron él, nagyon beteg, szeretnék mellette lenni. Szóban már megegyeztem a feltételekben Illés János ügyvezetővel, abban maradtunk, hétfőn aláírjuk a szerződést.″

A 34 esztendős, hatszoros válogatott labdarúgó felidézte: Kaposváron nevelkedett, ennél az együttesnél kapta meg az alapokat.

„Végigjártam a szamárlétrát a klubnál, a másodosztályban mutatkoztam be, aztán 1997-ben a Videotonhoz kerültem. Azóta tizenöt év telt el, és most azt remélem, hogy nemcsak a pályán leszek a csapat segítségére, hanem az öltözőben is. Úgy veszem észre, a játékosok éhesek a sikerre, és Prukner László edző is bizonyítani akar a gyengébbre sikerült éve után, azaz harapós együttesünk lehet.″

Legfrissebb hírek

Pintér Attila a Vasas győzelme után a futballfilozófiájáról mesélt

Labdarúgó NB II
2024.11.05. 09:36

MK: A ZTE a szívem csücske marad, de most ellenfelek leszünk − Waltner Róbert

Labdarúgó NB I
2024.10.30. 08:44

NB II: Waltner Róbert lenne a szentlőrinci futballcsoda titka? „Dehogyis, nem!”

Labdarúgó NB II
2024.10.22. 08:27

NB II: „Pár embernek csípi a szemét, hogy kiscsapatként vezetjük a bajnokságot”

Labdarúgó NB II
2024.09.24. 09:59

A cipészettel ismerkedő Waltner Róberttel szárnyal a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2024.08.14. 15:06

NB II: Waltner lett a Szentlőrinc új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2024.06.19. 13:51

NB I: ballábas brazil támadóval erősített a DVTK

Labdarúgó NB I
2023.08.17. 15:49

NB I: Békéscsabáról igazolt a Kisvárda, Pécsről a Kecskemét

Labdarúgó NB I
2023.06.19. 19:21
Ezek is érdekelhetik