Két piros lap, nyolc gól, DVSC-siker

Vágólapra másolva!
2010.08.14. 21:03
Címkék
A labdarúgó NB I 3. fordulójában a címvédő DVSC-TEVA hazai pályán – egy elképesztő mérkőzésen – 6–2-re legyőzte a Kecskeméti TE-Erecót. A találkozón két piros lapon (Kiss Zoltán, illetve Tököli Attila) kívül Urbányi Istvánt, a vendégek vezetőedzőjét is kiállították. A hajdúságiak sikerükkel az első helyre jöttek fel, míg a lila-fehérek harmadik alkalommal hagyták el vesztesen a pályát.

Hatalmas küzdelmet és nyolc gólt hozott a mérkőzés (Fotó: Balázs Bence)
Hatalmas küzdelmet és nyolc gólt hozott a mérkőzés (Fotó: Balázs Bence)
Hatalmas küzdelmet és nyolc gólt hozott a mérkőzés (Fotó: Balázs Bence)

Bár a vendégek kezdték aktívabban a találkozót, és a rendkívül aktív Litsingi révén háromszor is veszélyes támadást vezényeltek, a hazaiak szerezték meg a vezetést: a 18. percben röviden mentett a kecskeméti védelem, Kiss pedig egy pattanás után nem éppen kis gólt ragasztott a bal sarokba. 1–0

Urbányit a 67. percben elküldték a kispadról
Urbányit a 67. percben elküldték a kispadról

Az ekkor már sokkal kevesebb hibával játszó, többet veszélyeztető hazaiak előbb Szakály, majd Czvitkovics helyzeténél már közel jártak a gólhoz – Holczer mindkétszer védett –, ám a 33. percben már Kabát lövésénél örülhettek: Kulcsár jobb oldali beadása után a volt újpesti támadó kapásból lőtt a jobb sarokba. 2–0

A folytatásban is a hazaiak akarata érvényesült, újabb gólt azonban a félidőben már nem láthatott a publikum.

Nem úgy a második félidőben! Előbb két perccel a kezdés után Coulibaly passza után Czvitkovics tört be a 16-oson belülre, mielőtt 11 méterről a bal sarokba helyezett volna (3–0), majd újabb két perccel később a szünetben csereként beálló Foxi emelte át Malinauskast Bori beadása után (3–1).

Hiába maradt meg a debreceni fölény, Coulibaly ordító helyzetben, hat méterről középről a kapu fölé lőtt, ezt pedig gyorsan megbüntette a Kecskemét. A 74. percben Tököli kicselezte Laczkót, majd középre adott, ahol Foxi 11 méterről a bal alsóba lőtt. 3–2

Alig három perccel később Tököli már negatív főszereplőként ténykedett, kireklamálta magának a második sárgát, csapatának pedig a második kiállítást – a 67. percben Urbányit küldték el a kispadról hasonló indokkal.

A 84. perctől kezdve felpörögtek az események, előbb Kiss lövését követően a Holczerről kipattanó labdát pofozta 8 méterről a jobb alsóba Czvitkovics (4–2), egy perccel később pedig Kabát vette be egy kontra után 17 méterről a Kecskemét kapuját (5–2).

Újabb három perc múlva a pályán kiegyenlítődött a létszám, mivel Kiss is begyűjtötte második sárgáját. Ez sem akadályozta meg a csereként beálló Dombit az újabb hazai gól megszerzésében, Czvitkovics beadása után, 17 méterről tekerve a kapuba. 6–2

Fölényes győzelmével a hazaiak átvették a vezetést a táblázaton.


AZ ÁLLÁS
1. DVSC-TEVA 3 2 1 10–4 +6  7
2. Videoton FC 3 2 1 7–1 +6  7
3. Kaposvári Rákóczi 3 2 1 6–4 +2  6
4. Ferencvárosi TC 2 2 4–2 +2  6
5. MTK Budapest 3 2 1 6–6 0 6
6. Vasas 3 2 1 5–6 –1  6
7. Szolnoki MÁV FC 2 1 1 3–1 +2  4
8. Újpest FC 2 1 1 1–0 +1  4
9. Győri ETO FC 3 1 1 1 2–2 0 4
10. BFC Siófok 2 1 1 1–2 –1  1
11. Szombathelyi Haladás 2 1 1 0–1 –1  1
12. ZTE FC 2 1 1 3–5 –2  1
13. Lombard Pápa Termál FC 2 1 1 0–2 –2  1
14. Paksi FC 3 1 2 4–7 –3  1
15. Budapest Honvéd 2 2 3–5 –2  0
16. Kecskeméti TE-ERECO 3 3 5–12 –7  0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik