Kuttor Attila: Edző vagyok, aki a munkában hisz

– Mi a titok?
– Na, az nincs – válaszolta lapunknak a Ferencváros 3–0-s legyőzésének másnapján Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője, aki májusban tölti be ötvenedik életévét, játékosként futballozott többek között a Videotonban, az MTK-ban, Diósgyőrben és Szombathelyen.

– A lefújást követően többtucatnyian vártak önre a székház aulájában, mindenki meg akarta rázni a kezét. Meddig tartott az este?
– Tényleg sokan vártak rám, rengetegen gratuláltak, mindenkinek volt egy-egy kedves szava. Nem tudom, hogy a város életében mekkora esemény volt a Ferencváros legyőzése, de a visszhangokból ítélve nagy. Telt ház volt a stadionunkban, és szerencsére jó teljesítményt nyújtottunk.

– Mi a szokás Mezőkövesden? A csapat ilyenkor közösen vacsorázik, vagy mindenki megy a dolgára?
– Mérkőzés után már nincs összetartás. Az öltözőben váltottunk néhány szót a fiúkkal, ünnepeltünk kicsit, megveregettük a játékosok vállát, ennyi.

– Van olyan edző, aki a meccsek után képtelen elaludni, más kimerültségében úgy alszik, mint a bunda. Ön melyik típus?
– Nem vagyok jó alvó. A mérkőzések után különösen nem. Vagy azért, mert nyertünk és fel vagyok pörögve, vagy azért, mert döntetlent játszottunk, netán kikaptunk, és bánt a vereség. Sehogy sem jön könnyen álom a szememre. De ugye erről most cikken kívül beszélünk...?

– Tudom, nem szeret szerepelni, ám a szombati teljesítményük mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
– Ez rendben is van, de faggassanak inkább bárki mást a klubtól. Bármelyik játékosunkat. Vagy tudom, ön volt itt a szombati mérkőzésünkön, írja le, mit látott, mik a gondolatai, mi a véleménye a találkozóról.

– Örömmel leírom, a tudósításban már meg is tettem, de a szurkolók, a közvélemény nem az én véleményemre kíváncsi, hanem az önére.
– Csakhogy én nem szeretek szerepelni, nem szeretem a reflektorfényt. Edző vagyok, aki a munkában hisz, aki a nap huszonnégy órájában azon dolgozik, hogy a csapata minél jobb teljesítményt nyújtson a hétvégén. De rendben, elfogadom, hogy most nem tudom kikerülni az interjút.

– Akkor árulja is el, honnan jött a bátorság, hogy már az első perctől keményen letámadják a listavezető, a nemzetközi színtéren is bizonyító Ferencvárost?
– Egész héten erre készültünk. Elemeztük az ellenfelünket, és nagyon remélem, látszott, hogy ez volt a tervünk, tudatosan készültünk rá. Örülök neki, hogy jól sikerült.

– Nem tartott attól, hogy ezt a gyilkos letámadást képtelenség lesz kilencven percen át bírni?
– Nem is bírtuk... A vége felé bele kellett nyúlni a meccsbe, de a lényeg, hogy a mérkőzés nagy részében jól működött a taktikánk, és gyakorlatilag ennek köszönhetően nyertük meg a mérkőzést.

– Miből gondolta, hogy a letámadás lehet a Ferencváros végzete?
– Azért nem most fordult elő először velünk, hogy letámadtuk az ellenfelünket. Korábban is játszottunk már ebben a stílusban, más kérdés, hogy most nagyon ült minden. Azt gondoltuk, ezzel meglephetjük a Fradit, zavart okozhatunk a védekezé­sében. Ne feledjük, a magyar mezőny kiemelkedő csapata ellen játszottunk ilyen jól, ráadásul a látottak alapján megérdemelten nyertünk, nekem ez az igazi boldogság. Nem véletlenül mondtam közvetlenül a mérkőzést követően, hogy amióta én vagyok a Mezőkövesd vezetőedzője, most nyújtottuk a legjobb teljesítményt. Megemelem a fiúk előtt a kalapomat.

– A székházban járva-kelve úgy tűnt, a klubnál mindenki tökéletesen tudja, mi a feladata, a szertáros kikészíti a mezeket, a sajtófőnök lesi az újságírók kívánságát, senki sem akar többet annál, mint ami a feladata.
– Alighanem azért tűnt így, mert így is van. Mindig is úgy tartottam, a siker a részletekben rejlik. Az apróságoknak nagy jelentőségük van, ezekből áll össze a nagy, kerek egész. Ha ezek a mozaikok nincsenek a helyükön, nem működik a gépezet. Ez vonatkozik a teljes szakmai stábra, a körülöttünk dolgozókra, az irodai személyzetre – mindenki beleteszi a munkáját a közösbe.

– Egy ilyen jól sikerült mérkőzés után edzőként van olyan rész, ami nem tetszett, amit sürgősen ki kell javítaniuk?
– Jól néznénk ki, ha egy ilyen találkozó után a hibákat keresném. Persze van, amit ki kell javítanunk, de én annak vagyok a híve, hogy nem a hibákat kell szajkózni, hanem a pozitívumokat erősíteni. Furcsa lenne, ha most a hibákat keresném. Szerencsére a jóból sokkal több volt ezen a hétvégén.

– A magánéletben is ilyen?
– Igen. A nehéz időszakokban is a pozitívumokat keresem, miből lehet erőt meríteni, miből lehet továbblépni. Ez viszi előre az embert.