Lanzafame: Nem vagyok magyar állampolgár, igaz, a helyzet változhat

˜– Semmi kétség, „létszámhátrányban” is pompás csapatot alkotnának: Gulácsi Péter, Kádár Tamás, Kalmár Zsolt, Korhut Mihály, Nikolics Nemanja, Sallai Roland, Szalai Ádám, Szoboszlai Dominik és Varga Roland mellett az ön neve is megtalálható azon a tízes listán, amelyen az Év sportolója-választás keretében 2017 legjobb labdarúgójára is lehet voksolni. Lát esélyt a győzelemre?
˜– Már az megtisztelő számomra, hogy a jelöltek között szerepel a nevem – kezdte a lapunknak adott interjút Davide Lanzafame, a bajnoki címvédő Bp. Honvéd támadója. – A gálán az újságírók értékelése alapján hirdetnek végeredményt, örülök, hogy a szakma véleménye szerint helyem van a legjobbak között. Jó érzés, hogy külföldiként elismernek Magyarországon.

˜– Ha a Nemzeti Sportnál dolgozna, kit sorolna az első helyre?
˜– Nikolics Nemanját. Fantasztikus, amit évről évre letesz az asztalra, úgy tűnik, bármerre megy, gólkirály lesz. Remek csatár, nem is értettem, miért nem kapott több lehetőséget a válogatottban.

EGY HÁZASSÁGNAK IS VANNAK SZAKÍTÓPRÓBÁI

˜– Egy győzelmet már bezsebelt a minap: a Honvéd-szurkolók megszavazták az esztendő legjobbjának. Mennyire fontos önnek ez a díj?
˜– Az egyik legfontosabb! Sokan nem is gondolnák, milyen büszke vagyok arra, hogy a drukkerek így megbecsülnek. Eddigi pályafutásom során több helyen is megfordultam, de ekkora szeretetben Kispesten kívül csak Bariban, Perugiában és Parmában volt részem. Olasz vagyok, fontosak számomra az érzelmek...

˜– Azon eltűnődött, miért önre érkezett a legtöbb voks?
˜– Gyanítom, azzal nyertem el leginkább a szurkolók szimpátiáját, ahogy küzdök a klubért – és talán a pályán nyújtott teljesítményem is nyomott valamit a latban. Hasonló a mentalitásunk, mármint a fanatikusoké és az enyém: a töretlen győzni akarás jellemez bennünket, tűzön-vízen át harcolunk a csapatért. Sokat jelent számomra a Honvéd, mindent megteszek érte! Hozzáteszem, bár a díjat én kaptam, valójában a csapatot illeti. Közhelyesen hangzik, de éppen ettől igaz, a társaim nélkül semmire sem mentem volna. Köszönettel tartozom nekik azért az alázatos munkáért, amit mellettem és mögöttem végeztek.

˜– Ha már afféle évértékelő interjú készül, árulja el, hogyan élte meg kétezer-tizenhetet?
˜– Hihetetlen és csodálatos év volt. Vagy inkább hihetetlenül csodálatos. Amikor visszatértem Magyarországra, módfelett ambiciózus voltam, ugyanakkor bevallom, nem hittem volna, hogy ilyen magasra juthatunk.

˜– „Az álmom, hogy megnyerjük a bajnokságot” – fogalmazott, amikor tavaly augusztusban hivatalossá vált, hogy másodszorra is magára ölti a Honvéd szerelését.
˜– Tényleg álmodtam erről, de tudjuk, hogy van ez, az ember álmai nem mindig valósulnak meg. Az enyém, azazhogy a miénk, hála istennek, teljesült, ennek az esztendőnek a történései egy életre belém égtek. Minden momentumára emlékszem, felemelő visszagondolni arra, mit értünk el.

˜– Május huszonhetedike a csúcsélmény?
˜– Könnyű lenne rávágni, hogy az az este, amelyen legyőztük a Videotont és elhódítottuk a bajnoki címet, mindent visz. Bár csakugyan feledhetetlen órákat éltünk meg akkor, az én szememben nem az az év napja, hanem december kilencedike.

˜– Egy pillanat… Aznap verték meg a Paksot egy nullára – és aznap rúgták ki Erik van der Meert.
˜– Félreértés ne essék, nem a szakember távozása miatt gondolom így. Sokkal inkább azért, mert a mérkőzést megelőző hetekben gyülekeztek a viharfelhők a Bozsik-stadion fölött, sokan gyakorlatilag eltemették a Honvédot, csakhogy a csapat és a szurkolótábor összefogott, aminek nagyon fontos győzelem lett a vége. A drukkerek akkor is mögöttünk álltak, amikor már nem feltétlenül volt indokolt, mi, játékosok pedig a nehézségek közepette is úgy viselkedtünk, ahogy egy bajnokcsapat tagjaihoz méltó. Egy házasság mindig mesébe illő, amíg nem jönnek elő a gondok – na, akkor derül ki valójában, mennyire erős a kötelék. Nálunk most megmutatkozott, hogy nem csupán a sikerek idején, a bajban is számíthatunk egymásra.

A MAGYAR KUPA-SIKER LEHET A NAGY DICSŐSÉG

˜– Hallani, hogy konfliktusokat is felvállal a csapat érdekében.
˜– Nem nevezném ezeket konfliktusoknak. Az tény, hogy a véleményemet nem rejtem véka alá. Sohasem voltam diplomatikus alkat, a jóról ugyanúgy beszélek, mint a rosszról, akadt is ebből problémám… Ebben megváltozni viszont nem tudok.

˜– Hogyan fogadta az edzőváltást?
˜– A múltat ugyan a szívünkben hordjuk, előbb-utóbb le kell zárnunk – én már megtettem. Mindazonáltal a mai napig dühít néhány őszi vereség, amiért természetesen mindenkinek vállalnia kell a felelősséget. Ha hat-hét ponttal többet gyűjtöttünk volna, reménykedhetnénk a duplázásban, de miután a negyedik helyről várjuk a tavaszt, elsődleges célunk az, hogy felkapaszkodjunk a dobogóra. Arról persze nem tettünk le, hogy megint nyerjünk valamit – a Magyar Kupa erre príma lehetőséget kínál.

˜– Erik van der Meer utódja, Supka Attila speciel nyert már kupát a Honvéddal.
˜– A Debrecennel meg kétszer bajnokságot! George F. Hemingway olyan edző mellett döntött, aki jól ismeri a magyar mezőnyt, akinek nem lesznek kommunikációs gondjai az öltözőben, és aki kötődik a klubhoz, ráadásul sikereket ért el korábban. Kívánom neki, egyúttal magunknak, hogy a tíz évvel ezelőtti kupadiadalt ismételje meg.

˜– A szerződése további másfél esztendőre a Honvédhoz köti. Elképzelhetőnek tartja, hogy hosszabb távon, akár karrierje végéig a piros-feketéknél marad?
˜– Olyan futballista vagyok, aki egyre feljebb és feljebb vágyik. Harmincévesen még nem tartom időszerűnek, hogy azon töprengjek, hol és mikor fejezzem be. Egy biztos, szeretnék szép és új stadionban játszani, bízom benne, hogy erre lesz lehetőségem Kispesten. Szeretnék jelentős célokért is küzdeni, erre, úgy tűnik, van és lesz mód a Honvédnál. Azt azonban mindenkinek tudnia kell, hogy az aranyérem megszerzése erőn felüli cselekedet volt a klub részéről, boldog lennék, ha ezt mások is elismernék. Hatalmas értékei vannak ennek a csapatnak, sokan sokat tettek azért, hogy a Honvéd huszonnégy év elteltével újra bajnok legyen. Örömmel látnám, ha George F. Hemingway kapna némi segítséget, mert akkor Nagy Gergővel, Bobál Dáviddal és Patrick Ikenne-Kinggel az élen talán könnyebben Kispesten lehetne tartani azokat a futballistákat, akik beírták a nevüket a klub históriás könyvébe.

EREKLYÉK ÉS KÉPEK DÍSZÍTIK A FALAKAT

˜– Szeptemberben felvetődött, hogy szívesen lenne magyar válogatott, ám azóta nagy a csend ez ügyben…
˜– Sok mindenről lehetett hallani, de hivatalos megkeresés nem érkezett. Azért ne feledjük, akad egy „bökkenő”: nem vagyok magyar állampolgár. Igaz, a helyzet változhat. Nyugodt szívvel mondhatom, Magyarország immár a második hazám, a családommal otthonra leltünk Budapesten, büszkén fogadnám, ha érdemesnek találnának arra, hogy a nemzeti együttesben pályára lépjek. Hogy visszatértem a Honvédhoz, abban Marco Rossinak és a hétköznapok során nekem rengeteget segítő Nagy Lászlónak ugyanúgy óriási szerepe volt, mint annak a bánásmódnak, amelyben az első kispesti időszakomban részesültem. Tisztában voltam azzal, hogy jó helyre jövök, hogy végre csak a futballra kell koncentrálnom. Kiváló közösségbe kerültem, nem győzöm elégszer hangsúlyozni, mennyire hálás vagyok a társaknak, illetőleg a nekem még egy esélyt kínáló klubnak.

˜– Cserében ön mit adott a Honvédnak?
˜– Felírok önnek néhány telefonszámot, mert erről a vezetőknél, valamint a csapattársaknál kellene érdeklődnie... Tettem a dolgom becsülettel.

˜– Az aranyérem ott lesz a karácsonyfa alatt?
˜– Ha látná a lakásunkat, azt hihetné, egy kispesti gyűjtő birodalmában jár. Ereklyék és fényképek díszítik a falat, ha ez így megy tovább, keresnem kell valahol másik, szabad felületet. Természetesen az arany is ki van állítva, de nincs kizárva, hogy az ünnepek alatt új helyre kerül. És nem a fa alá, hanem a tetejére. Egy ilyen év után nehezen tudok elképzelni szebb csúcsdíszt.