Lombard: Mátyus János lesz a pápaiak új vezetőedzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.19. 11:39
null
Mátyus egy hete búcsúzott el az NB III Keleti csoportjában 12. helyen végző REAC-tól (Fotó: NS-archív)
A múlt héten már beszámoltunk róla, hogy Mátyus János négy év után távozik a REAC NB III-as csapatától, értesüléseink szerint ő lesz a Lombard Pápa új vezetőedzője.

 

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Selymes Tibor és Mészáros Ferenc is szerepelt a Lombard Pápa edzőjelöltjei között, de két volt ferencvárosi játékos, Lipcsei Péter és Albert Flórián neve is szóba került. A befutó a legfrissebb értesüléseink szerint egy másik korábbi ferencvárosi, a 39 éves Mátyus János lesz.

A Nemzeti Sport információját a pápaiak klubigazgatója, Szemán György is megerősítette, aki elmondta, szóban egyeztek meg a szakemberrel, és ma este a szerződést is aláírják.

A Lombard az előző szezon közben menesztette vezetőedzőjét, Tóth Bálintot, akit ideiglenesen az utánpótlásban dolgozó Nagy Mihály váltott, aki azóta a Videotonhoz szerződött.

A pápai játékosok hétfőn tíz órakor találkoznak, és kezdik meg felkészülést az NB I új szezonjára, immár Mátyus János vezetésével.

Az edzőként első élvonalbeli szezonjára készülő Mátyus egy hete búcsúzott el az NB III Keleti csoportjában 12. helyen végző REAC-tól.

„Tisztelt REAC-vezetők, stábtagok, dolgozók, játékosok, szurkolók! Boldog vagyok, hogy az elmúlt négy évben együtt küzdhettünk a palotai sikerekért. Büszke vagyok, hogy – bár az egyesület történelmének egyik legnehezebb időszakát élte – életben maradtunk, tagságunkat megőriztük. Remélem, hamarosan újra élvonalbeli babérokra törhet a klub. Minden palotainak sok boldogságot, sikert és persze jó egészséget kívánok! Köszönök mindent! Hajrá, REAC!” – írta múlt héten saját Facebook-oldalán Mátyus János.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A LOMBARD PÁPÁNÁL
Érkezők:
Távozott/távozhat: Beliczky Gergő (Gyirmót – kölcsön után végleg), Eszlátyi István (Sopron?) Lazar Arszics (szerb, ?), Georges Griffiths (elefántcsontparti, SV Ried – Ausztria, kölcsönből vissza), Kulcsár Kornél (?), Nagy Sándor (Gyirmót), Németh Milán (DVTK?), Orosz Márk (Ferencváros – kölcsönből vissza), Présinger Ádám (Gyirmót)
Kiszemeltek:

 

 

Legfrissebb hírek

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 09:43

Mátyus János segítségével maradna benn a Pénzügyőr az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2025.01.13. 10:35

Mátyus János ötvenéves: először még Sándor volt, futó lett

Labdarúgó NB I
2024.12.20. 08:24

NB I: közülük kerülhet ki az új kecskeméti vezetőedző – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.10.15. 14:30

Mátyus János: Szerintem José Mourinho sem bírta volna azt a csapatot benn tartani

Labdarúgó NB I
2024.10.02. 16:18

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33
Ezek is érdekelhetik