– Miután Bojan Krkic és Gabriel Heinze is aláírta a szerződését a Romához, adódik a kérdés: őket is láthatja a Puskás Ferenc Stadion közönsége az augusztus harmadikai, Vasas elleni centenáriumi mérkőzésen?
– Meglátjuk, milyen erőnléti állapotban lesznek, mert bár már csatlakoztak a csapathoz, a nyári szünet után egyelőre külön edzésmunkát végeznek. Csak azután dönthetek a szerepeltetésükről, miután megbizonyosodtam arról, hogy nincs lemaradásuk a többiekkel szemben. Nyilván időbe telik, amíg beilleszkednek a közösségbe, de az edzések során lesz mód összecsiszolódnia a társaságnak. Budapesten mindenkivel számolok, aki bevethető a keretből.
– Mire jó a budapesti gálamérkőzés a Romának?
– A Vasas elleni gálameccs klasszikus értelemben vett felkészülési mérkőzés lesz számunkra. Annak külön örülök, hogy idegenben játsszuk. Az augusztusi találkozón alkalmam nyílik megnézni, ki milyen erőben van, formába lendült-e a csapat a felkészülés során.
– Eltelt az első néhány hét az új munkahelyén – milyen benyomásokat szerzett a csapatáról?
– Kedvező élményekkel gazdagodtam, hiszen felkészült játékosokkal találkoztam, akik képesek együtt dolgozni. A klub minden eszközzel igyekszik segíteni a munkát, és a Románál a szurkolók is különleges légkört varázsolnak. Nincs más hátra, mint felépíteni a csapatot, amely az egyesület hírnevéhez méltó módon szerepel. Amíg nem alakult ki a végleges keret, nehéz jósolni, de hiszek benne, hogy az új játékosokkal kiegészülve sikerül ütőképes együttest formálni, amely büszkévé teszi a szurkolókat is.
– Mondják, hogy az olasz Barcelonát igyekszik kialakítani a Románál.
– Ez nem igaz.
– Pedig még azt is rebesgetik, hogy a taktikai elemzések gyakran korábbi csapata, a Bajnokok Ligája-győztes katalán gárda játékának a megfigyelésére épülnek.
– A Barcelonát nem lehet utánozni. A stílus egyediségét ott éppen az adja, hogy a játékosoknak gyermekkoruk óta azt tanítják, hogy igyekezzenek átvenni a csapat felfogását, szinte ösztönösen ivódik beléjük az a szellem. Mivel a klub második együttesénél sokáig dolgoztam edzőként, van rálátásom a rendszerre.