MK: a Vidi NB III-as ellenfelet kapott, az FTC ismét Kisvárdán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.05. 23:52
null
2019 februárjában folytatódik a sorozat a Magyar Kupáért (Fotó: MLSZ)<br />
A Ferencváros a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Kisvárdával csap össze, amely az előző kiírásban búcsúztatta a sorozattól. A Mol Vidi FC a Taksonyt kapta. Biztos, hogy legalább két alacsonyabb osztályú csapat lesz a legjobb nyolc között.

 

A nyolcaddöntőben már nem volt kiemelés, így az NB I-es csapatok egymással is szembe kerülhettek. Ennek megfelelően három tisztán élvonalbeli csapatok alkotta párharc is lesz.

Két olyan párosítás is született, amelyben alacsonyabb osztályú klubok küzdenek meg egymással, így biztos, hogy a legjobb nyolc között legalább két ilyen gárda lesz majd.

Az NB III-as Taksony és Ajka egyaránt belehúzott: előbbi a Mol Vidivel, utóbbi a Debreceni VSC-vel mérkőzik meg a továbbjutásért.

MAGYAR KUPA
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Mezőkövesd–Haladás
Soroksár (NB II)–Andráshida (NB III)
Ferencváros–Kisvárda
Budaörs (NB II)–Kaposvári Rákóczi (NB II)
Duna Aszfalt Tiszakécske (NB II)–Budapest Honvéd
Puskás Akadémia–Paks
Taksony (NB III)–Mol Vidi FC
Ajka (NB III)–DVSC

A mérkőzéseket 2019. február 20-án és 27-én rendezik meg, immár oda-visszavágós alapon.

Legfrissebb hírek

Egy góllal nyert Balatonfüreden a Ferencváros a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
5 órája

A Ferencváros szerződést hosszabbított sikeres edzőjével – hivatalos

Vízilabda
2025.03.07. 16:58

NB I: az Újpest 10 esztendeje nem kezdte ilyen rosszul az évet – a Puskás Akadémia ellen javítana

Labdarúgó NB I
2025.03.07. 15:10

Nyáron elhagyja Debrecent a magyar válogatott irányító

Kézilabda
2025.03.06. 18:03

NB I: jól teljesítenek a fiatalok az MLSZ elemzése szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.06. 13:33

Döntött az UEFA: a Ferencvárosnak többet kell fizetnie, mint az Alkmaarnak

Európa-liga
2025.03.05. 22:49

Női MK: nagy csatában jutott tovább az FTC; kiütéssel nyert az ETO FC Győr és az MTK

Labdarúgó NB I
2025.03.05. 18:10

FTC: Naby Keita egy ideig nem lép pályára a guineai válogatottban

Labdarúgó NB I
2025.03.05. 17:37
Ezek is érdekelhetik