MK: Fradi–Budafok, Vasas–Mezőkövesd az elődöntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.07. 07:44
Péntek reggel kisorsolták a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének párosítását. A címvédő Ferencváros a harmadosztályú Budafokkal csap össze, míg a Vasas a Mezőkövesddel találkozik.

A BMTE már azzal is klubtörténelmet írt, hogy a legjobb nyolc közé jutott az MK-ban, most az elődöntőbe jutással rátett még egy lapáttal. A BMTE már azzal is klubtörténelmet írt, hogy a legjobb nyolc közé jutott az MK-ban, most az elődöntőbe jutással rátett még egy lapáttal.

Az elődöntő első mérkőzését április 26-án (szerda), a visszavágókat május 17-én (szerda) rendezik meg. A döntőre május 31-én (szerda) kerül sor, a Groupama Arénában.

Az MK-ban a vagyoni értékű jogok értékesítéséből származó bevételekből részesülnek a résztvevő klubok, az elosztás szabályairól a Magyar Labdarúgó-szövetség rendelkezik, eszerint a hatodik forduló – a legjobb 128 együttes között – után lehet jól keresni, a továbbjutók ötszázezer forintot kapnak. A legjobb hatvannégy között egymillió forinttal gazdagodik a sikerrel járó klub, a harminckettő között további másfél milliót lehet keresni, míg a nyolcaddöntőben már négymilliót ér a továbblépés.

Vagyis a negyeddöntőig eljutó csapatok hétmillió forinttal gazdagodtak. A következő forduló párharcainak győztesei emellett újabb ötmillió forintot könyvelhetnek el, az elődöntősök pedig nyolcmillió forinttal gazdagodnak. A győztes pedig százmillió forinttal gyarapítja a klubkasszát.

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ

Vasas–Mezőkövesd
Ferencváros–Budafok (NB III)

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik két csapat jut be az MK-döntőbe?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Mezőkövesd–Szolnok (NB II) 3–1
Budafok (NB III)–Sopron (NB II) 1–2
Ferencváros–DVTK 2–1
Újpest–Vasas 1–2

VISSZAVÁGÓK
DVTK–Ferencváros 0–0
Továbbjutott: a Ferencváros, 2–1-gyel
Szolnok (NB II)–Mezőkövesd 3–4
Tj.: a Mezőkövesd, 7–4-gyel
Sopron (NB II)–Budafok (NB III) 0–2
Tj.: a Budafok, 3–2-vel
Vasas–Újpest 0–1
Tj.: a Vasas, 2–2 után idegenben lőtt több góllal
Legfrissebb hírek

Az egymás elleni rangadók dönthetnek a bajnoki címről

Labdarúgó NB I
4 órája

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
18 órája

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Pontokat értek a rögzített helyzetek! Hét vesztes meccs után újra győzelmet aratott a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 17:53

Jön a 24. Veszprém–Szeged kupadöntő! Ezek dönthetnek a két csapat között

Kézilabda
2025.04.13. 10:23

Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 07:04

Két góllal nyert a Ferencváros Zalaegerszegen, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 21:40
Ezek is érdekelhetik