MK: a döntőre is elvesztette Marko Nikolicsot a Mol Vidi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.18. 21:42
null
Juhász Roland az elődöntő visszavágóján nem játszhat (Fotó: Szabó Miklós)
A hétközi Magyar Kupa-elődöntők után a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága megtartotta szokásos ülését, amelyen a kupameccseken történtekkel foglalkoztak, és hoztak döntéseket. A DVSC ellen a Mol Vidi kispadjától elzavart Marko Nikolics vezetőedző és a játékvezető működésére kétszer is negatív megjegyzést tevő Brockhauser István edző egyaránt két-két, míg a kiállított Juhász Roland egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

 

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) április 18-i ülésén az alábbi személyre szóló határozatokat hozta.

„NB I

Luiz Felipe Ventura Dos Santos (Kisvárda), mert a Kisvárda–Diósgyőr mérkőzésen sportszerűtlen magatartást tanúsított, amikor a hazai csapat gólja után a kapuja mögötti vendégszektor felé fordult és ugrálva, karjaival gesztikulálva hergelő mozdulatokat tett a vendégszurkolók felé, írásbeli megrovásban részesült.

Magyar Kupa

Marko Nikolics vezetőedző (Mol Vidi), mert a játékvezető ítélete ellen szóval és mozdulattal sportszerűtlen módon tiltakozott, amiért a kispadról elküldték, majd a technikai zónát vonakodva hagyta el, a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 soron következő férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa-mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Brockhauser István edző (Mol Vidi), mert a mérkőzés lefújása után a játéktérre ment és ott a játékvezető működésére negatív kijelentést tett, amelyet az öltözőfolyosón újból megismételt, a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 soron következő férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa-mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Két sárga lapos figyelmeztetés utáni eltiltás

Juhász Roland (Mol Vidi) 1 soron következő férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa-mérkőzésre szóló eltiltás.”

Mindez azt jelenti, hogy a Marko Nikolics és Brockhauser István nem lehet ott a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján, s ha a DVSC ellen kiharcolja a továbbjutást a fehérvári csapat, akkor a döntőn sem. Velük szemben Juhász Roland viszont döntőbe jutás esetén azon pályára léphet.

Legfrissebb hírek

„Tóth Alex már most a Fradi egyik legjobbja – igazi vezér lehet”

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 17:29

MK: Ferencváros–Újpest derbi jön a negyeddöntőben, a címvédő Paksra a Kisvárda vár

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 22:55

Hosszabbításban harcolta ki a továbbjutást Győrben a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 22:50

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23

Sorsdöntő napok előtt az FTC: az ETO ellen a két hazai trófea a tét

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 06:50

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51

Jól küzdött a Dorog, de Beridze fejese elég volt az Újpestnek a továbbjutáshoz

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 21:48

Magyar Kupa: Sopronban jutott tovább a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 19:22
Ezek is érdekelhetik