MLSZ: Barczi Róbert az új sportigazgató, Kiss László a női szakágvezető

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.08. 14:14
null
Barczi Róbert az MLSZ új sportigazgatója (Fotó: mlsz.hu)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Barczi Róbertet nevezte ki új sportigazgatónak, míg a női szakág vezetésével Kiss Lászlót bízta meg.    

 

Az MLSZ pénteken honlapján jelentette be a változásokat. A szövetség kiemelte, a 2015-től az MLSZ versenyigazgatójaként dolgozó Barczi Róbert a „hazai labdarúgásban betöltött vezetői munkaköreinek köszönhetően sokrétű sportvezetői tapasztalattal rendelkezik” és eddigi posztjának köszönhetően rálátása van a hazai felnőtt- és utánpótlásfutballra.

Kiss László (Fotó: Dömötör Csaba)
Kiss László (Fotó: Dömötör Csaba)

„Az MLSZ elnöksége által az elmúlt években megteremtett alapot kell felhasználni arra, hogy egy szemléletváltással új irányba mozduljon el a labdarúgásunk – nyilatkozta a honlapnak az új sportigazgató, külön kiemelve, hogy minden futballért tenni akaró emberrel szeretne együtt dolgozni.– A futballközösség minden tudására és tapasztalatára szükség van, leginkább az utánpótlás terén, ahol igazi fordulatra van szükség.”

Barczi Róbert arról is beszélt, hogy a generációváltáson átesett szakmai bizottság komoly szellemi hátteret ad majd a munkához és a bizottságban dolgozó Fehér Csaba, korábbi válogatott labdarúgó lesz a közvetlen segítője.

„Szeretném, ha lendületet kapna a női utánpótlás-labdarúgás és a szakemberképzés, hiszen ezek jelentik az alapot a további fejlődéshez – nyilatkozta Kiss László, a női szakág új vezetője, 33-szoros válogatott korábbi támadó, aki 2010 és 2013 között a női válogatott szövetségi kapitánya volt.– A női utánpótlás-nevelő programnak a fiú programmal egyenértékűvé kell válnia.”

Legfrissebb hírek

MLSZ: ezek voltak az NB I 21. fordulójának legszebb góljai – videó

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 14:54

A következő két NB II-es fordulóban is képernyőre kerül a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 16:39

Elkészült az NB I 23. és 24. fordulójának pontos programja

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 09:39

Elfogytak a jegyek a törökök elleni hazai Nemzetek Ligája-meccsre

Magyar válogatott
2025.02.18. 18:15

MLSZ: ez a gól lett a 20. forduló legszebbje

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 14:33

Az MLSZ megadta az NB III-as indulási jogot a Haladásnak, de egy tiltást még fel kell oldani

Labdarúgó NB II
2025.02.12. 15:06

Bukovi Mártonra emlékeztek halála negyvenedik évfordulóján

Magyar foci
2025.02.11. 17:34

Pénteken kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott isztambuli NL-mérkőzésére

Magyar válogatott
2025.02.04. 21:12
Ezek is érdekelhetik