MTK: Feczkó Tamás távozik, az FTC-től is jöhet az utódja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.10. 13:04
null
Feczkó Tamás távozott az MTK vezetőedzői posztjáról (Fotó: Tumbász Hédi)
Közös megegyezéssel távozott posztjáról Feczkó Tamás, az MTK labdarúgócsapatának vezetőedzője – adta hírül hivatalos honlapján a kék-fehér klub.

A 41 esztendős szakember 2017 nyarán vette át az MTK irányítását, amelyet az előző szezonban visszavezetett az NB I-be. A kék-fehérek jelenleg a hetedik helyen állnak az első osztályban, a legutóbbi négy fordulóban viszont csak egy pontot szereztek, szombaton a listavezető Ferencvárostól kaptak ki az örökrangadón 3–1-re.

Az új vezetőedző személyéről a napokban születik döntés – írja az MTK honlapja.

„Feczkó Tamásnak köszönjük a munkáját, további karrierjéhez sok sikert kívánunk!” – teszi hozzá a kék-fehérek közleménye.

A Nemzeti Sport Online több forrásból is megerősített információja szerint az egyik jelölt a vezetőedzői posztra Lucsánszky Tamás, aki jelenleg az FTC U19-es együttesét irányítja.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2018–2019-ES SZEZONBAN
2018.
július 30.
Kisvárda
Kondás Elemér helyett – megbízott edzőként – Kocsis János, majd augusztus 14-től Dajka László
2018.
augusztus 22.

FerencvárosThomas Doll helyett Szerhij Rebrov
2018.
szeptember 19.

Haladás
Michal Hipp helyett – megbízott edzőként – Desits Szilárd, majd szeptember 27-től Horváth Ferenc
2018.
december 8.

Puskás Akadémia
Benczés Miklós helyett az utolsó bajnoki mérkőzés erejéig Komjáti András klubigazgató irányított, majd december 29-én kinevezték Radoki Jánost.
2019. március 10.
MTKFeczkó Tamás helyett ???
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC24164453–19+3452
2. Mol Vidi FC24135639–25+1444
3. Debreceni VSC24107729–27+237
4. Újpest FC24910530–18+1237
5. Budapest Honvéd24106828–24+436
6. Mezőkövesd Zsóry FC2488834–31+332
7. MTK Budapest24941134–37–331
8. Paksi FC24710729–32–331
9. Puskás Akadémia FC24831327–32–527
10. Diósgyőri VTK24761124–44–2027
11. Kisvárda24671124–40–1625
12. Szombathelyi Haladás24441621–43–2216
Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás a Budapest Honvéd új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2024.12.19. 19:22

Honvéd: még ezen a héten bejelenthetik az új vezetőedzőt

Labdarúgó NB II
2024.12.19. 09:08

Feczkó Tamás nem távozott Kisvárdáról, nemzetközi partnerkapcsolatokért felelős vezető lett

Labdarúgó NB II
2024.10.25. 22:07

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

NB II: Feczkó Tamás lemondott a Kisvárda éléről – hivatalos

Labdarúgó NB II
2024.08.06. 15:26

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35
Ezek is érdekelhetik