MTK: Torghelle két évvel szerződést hosszabbított

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.27. 11:12
null
A tavaszi szezon egyik legjobbja, Torghelle Sándor két évvel hosszabbított az MTK-val (Fotó: Fuszek Gábor)
Szombaton a Kaposvár elleni bajnoki mérkőzéssel, valamint nagyszabású ünnepséggel búcsúztatja ideiglenesen az MTK labdarúgócsapata otthonát, a Hidegkuti Nándor Stadiont. A keddi sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy Torghelle Sándor két évvel, 2016 nyaráig meghosszabbította a szerződését a klubbal.

 

A klub keddi sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás elnök elmondta, az eseményre minden olyan korábbi futballistát meghívtak, aki valaha is viselte a kék-fehérek mezét, ők külön szektorban kapnak majd helyet. A mérkőzés mellett showműsorral és tűzijátékkal is készülnek a szervezők.

TORGHELLÉRE VISSZAVONULÁSA UTÁN IS SZÁMÍT AZ MTK
„A mai napon hivatalossá vált, hogy az MTK-ban folytatom a futballt! Nem tagadom, voltak más lehetőségeim, kaptam ajánlatot itthonról és külföldről is, de Domonyai László klubigazgató és Deutsch Tamás klubelnök olyan koncepciót vázolt fel, amit örömmel elfogadtam. A vezetőség a karrierem után is számítana rám, ha úgy adódik, más munkakörben foglalkoztat majd. Nagyszerű tavaszunk volt, nekem is jól sikerült a visszatérés a Hungária körútra, amihez kellett az MTK, no és persze Garami József és a stábja – a mester, és a csapattársak is bíztak bennem. Hiszem, hogy szép időszak vár még rám, komoly célokért küzdhetek az MTK-val, és segítségére lehetek a fiataloknak. Köszönöm a támogatást és azt a szeretetet, amit az elmúlt fél évben kaptam, a jövőben is igyekszem meghálálni a bizalmat” – írta Torghelle hivatalos Facebook-oldalán

Az NB I záró fordulójában sorra kerülő összecsapásra ingyenes lesz a belépés, ugyanakkor a Magyar Labdarúgó-szövetség szabályzatának értelmében regisztrálni kell a mérkőzésre, ezt akár otthon az interneten keresztül, vagy a helyszínen is meg lehet tenni.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy Torghelle Sándor, az együttes 42-szeres válogatott támadója két évvel, 2016. június 30-ig meghosszabbította lejáró szerződést. Az eseményen elhangzott, hogy a rutinos futballistára játékos-pályafutása végeztével is számítanak a klubnál. A 32 éves futballista januárban a Videotontól került a csapathoz, és nagy szerepe volt abba, hogy a gárda kiharcolta a bennmaradást, ugyanis hét gólt szerzett.

A Hidegkuti-stadion bontását a mérkőzést követő hetekben fokozatosan kezdik meg, az új, ötezer férőhelyes létesítmény, amely a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiának is otthont ad majd, várhatóan 2016 őszére készül el.

Arról, hogy a kék-fehérek addig hol játsszák hazai mérkőzéseiket, a szurkolók dönthetnek, az eddig beérkezett szavazatok alapján a Vasas otthonául szolgáló Illovszky Stadion, illetve a Ferencváros hamarosan elkészülő új arénája „versenyez”.

A sajtóeseményen a kék-fehérek kilenc futballistája a környezettudatos gondolkodás jegyében hibrid meghajtású autót vehetett át a Toyota Motor Hungary Kft. és az Emil Frey Magyarország Kft. jóvoltából.

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Torghelle Sándor, 2004. június 6., Németország–Magyarország 0–2

Magyar válogatott
2025.02.19. 09:18

Modric szerződése lejár a Real Madridnál, de a Dinamo Zagrebnek várnia kell

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 19:49

Szerződést hosszabbított holland támadójával a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
2025.02.07. 19:22

Pedrivel hosszabbított a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.01.30. 15:21

Szerződést hosszabbított fiatal támadójával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.01.24. 20:34

Hivatalos: Erling Haaland egészen 2034-ig hosszabbított a Manchester Cityvel!

Angol labdarúgás
2025.01.17. 10:05

Hosszabbított csapatkapitányával a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.01.10. 19:31

NB II: szerződést hosszabbított alapemberével a listavezető

Labdarúgó NB II
2025.01.09. 21:15
Ezek is érdekelhetik