Nagy Tamás „kemény melót” ígér a Fradinál

Vágólapra másolva!
2011.08.17. 08:06
null
A háttérből középpontba kerülő Nagy Tamás (a kép bal szélén) a kemény munka híve (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Címkék
Nagy Tamás megkapta élete nagy lehetőségét. A mondat cseppet sem túlzó, a negyvennyolc esztendős szakember megbízott vezetőedzőként irányíthatja a Ferencvárost a tegnap távozó Prukner László helyett. Ha egy meccset kap a zöld-fehérek kispadján, már azt is csodaként éli meg, és most minden erejével azon dolgozik, hogy bebizonyítsa, a Fradi sokkal többre hivatott, és talán neki is több jut a beugró szerepénél...

 

NAGY TAMÁS MÁR BAJNOK IS VOLT EDZŐKÉNT

A játékosként többek között a Vasasban és Pécsen is megforduló Nagy Tamás edzőként a baranyai megyeszékhelyen érte el eddigi legnagyobb sikerét, azzal, hogy 2003-ban bajnok lett a PMFC-vel az NB II-ben. Az élvonalban két szezonban 55 meccsen irányította a piros-feketéket. Pécsen kívül Zalaegerszegen is dolgozott az NB I-ben, de ott csak hét találkozó jutott neki. Azt követően több csapatnál is tevékenykedett az NB II-ben, majd tavaly nyáron Prukner László segítője lett a Ferencvárosnál.

– Milyen érzések kavarognak most önben?
– Rendkívül elszánt vagyok – mondta a Nemzeti Sportnak Nagy Tamás. – Hihetetlen erő dolgozik bennem, és ezek most nem nagy szavak. Egyfolytában az jár a fejemben, hogy vasárnap bármi áron, de le kell győznünk a Szombathelyt. Nem a magam presztízse, sokkal inkább a Ferencváros miatt.

– Gyanítom, tisztában van vele, hogy a szurkolók már nagyon unják a hangzatos mondatokat, miközben a csapat mindössze két pontot szerzett a bajnokságban...
– Ez a Fradi sokkal többre hivatott, mint ahogyan most áll. Nekem most az a legfontosabb feladatom, hogy leromboljam a játékosokban kialakult gátakat, mert ez az oka a kudarcoknak.

– Mennyi ideje lesz erre?
– Megbízott vezetőedző vagyok, megállapodásunk értelmében vasárnap a Haladás ellen, aztán a következő fordulóban a Vasas ellen is én irányítom a Ferencvárost. Ennyi biztos.

– Eszébe sem jut, hogy ön lehet az igazi, hosszú távú megoldás?
– Most nem. Ahogy az imént mondtam, csak az érdekel, hogy legyőzzük a Szombathelyt. Aztán másnap elkezdhetek gondolkozni azon, mi lesz a további sorsom.

– Nincs önben semmi félsz? A Ferencváros közönsége a mennybe emeli a csapatot és az edzőt, ugyanakkor a pokolba kívánja a kudarcoknál. Ráadásul mindez hatványozottan igaz egy nem ősfradista trénerre.
– Azt szeretném, ha a munkám alapján ítélnének meg, s nem a múltam miatt. Különben igazi munkás edző vagyok a szó valódi és átvitt értelmében. Pécsett dolgoztam hat évig a helyi Munkásnál, ugyanakkor a kemény meló híve vagyok. Az alapelvem pedig úgy szól: bármit csinálhatok, bárhogy cselekszem, a barátaimnak nem kell magyarázkodnom, ők nem igénylik, az ellenségeimnek pedig hiába is magyarázkodnék.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik