NB I: Az első félidőben eldöntöttük, de nem a mi javunkra - Csertői

Vágólapra másolva!
2011.05.14. 20:30
Címkék
Csertői Aurél, a Győri ETO vezetőedzője szerint az első félidőben mutatott gyenge játék okozta a Videoton elleni vereséget. Mezey György gyakorlatilag kijelentette, hogy Sebők Zsolt fog védeni a Kecskeméti TE elleni kupadöntőn.

„Az a bosszantó, hogy sajnos az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést, és nem a saját javunkra. Nem játszottunk jól, két eladott labdánkat a Videoton egyből kihasználta. Ezután futottunk az eredmény után. A második félidőben jobban futballoztunk, voltak lehetőségeink, a kiállítás után már mi uraltuk a játékot" – nyilatkozta Csertői Aurél a mérkőzést közvetítő Sport TV-nek.

A Győri ETO szakvezetője nem kesergett Pilibaitis kihagyott büntetője miatt, pedig ezen (is) múlt a gárda veresége.

„Rúgtunk egy szép gólt, a tizenegyes meg benne van, hogy kihagyjuk. Sajnos most ez történt."

Mezey György, a Videoton szakvezetője gyakorlatilag elárulta, hogy a Kecskemét elleni kupadöntőn az ezúttal remekül védő Sebők Zsolt őrzi majd a bajnokcsapat kapuját.

„Ilyen kihagyásokat nem lehet büntetlenül egy meccsen elkövetni, de benne van ez ebben a szezonvégi futballban. Pláne egy bajnokavatás után. Sebők a szerdai kupadöntő várományosa, hiszen végigvédte a kupasorozatot, és nagyon jól jött neki ez a mérkőzés" – mondta Mezey.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik