Mezőkövesd–DVSC: egy kis szív, egy kis ész, kettő kettő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.06. 18:55
null
Nem tartott ki a végéig a DVSC kétgólos előnye (Fotó: Grnák László)
A labdarúgó NB I 17. fordulójának nyitó mérkőzésén a Debrecen már kettő nullára vezetett Mezőkövesden, de a hazaiak innen is pontot tudtak menteni.

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ

Mezőkövesd–DVSC-Teva 2–2 (Melczer 67. – 11-esből, Harsányi 82., ill. Kulcsár T. 28., Se. Bouadla 53.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Az NB I-ben bárki megfázhat – mondta a Debrecen elleni találkozó előtt Véber György, a mezőkövesdiek mestere, és nem arra utalt ezzel, hogy a stadionrekonstrukció jelen szakaszában még csak álom a fűtött nézőtér, vagy a tízezres tömeg akolmeleg-hatása csak elvétve érvényesül napjainkban, hanem arra, hogy szeretné megcsípni legénysége az éllovas Debrecent. Elszántság ide vagy oda, nem ígérkezett könnyűnek a pontszerzés sem: egyrészt Véber hat játékosa sérülés miatt kidőlt, a hajdúságiaktól kölcsönkapott Balajti Ádám pedig a két egylet szóbeli megállapodása alapján nem léphetett pályára, másrészt a Loki a bajnoki arany felé robogna, és az ilyesmibe nehezen fér bele egy kövesdi kisiklás.

Bár maga Mikulás vezette fel a két csapatot a kezdéshez, és lendületesen kezdtek a hazaiak, hamar kiderült, nem az igazi álomajándék ez a mérkőzés. Bár rossz sem volt a találkozó: becsületesen hajtottak a csapatok (már csak a csípős hideg miatt is), láthattunk veszélyes lövéseket, sőt, Linas Pilibaitis egy ordító ziccert is kihagyott – és kiderült, hogy a futball törvényei a mínuszok közelében is érvényesek, mert nem sokkal ezt követően Kulcsár Tamás egy szerencsés, védőn megpattanó lövéssel megszerezte a vezetést a Debrecennek. 0–1!

A félidőben Véber bevetette a Bogdány Csaba, Harsányi Zoltán kettőst, de nem sokkal az újrakezdés után ismerős jelenetek zajlottak a pályán: a hazaiak kihagytak egy ordító lehetőséget (ezúttal Bognár István volt a ludas, no és az őt lövés közben a finomnál kissé erőteljesebben eltoló Ludánszki Bence), a vendégek pedig lőttek egy büntető jellegű találatot (Selim Bouadla fejezett be pontosan egy kontrát), és máris 0–2 lett a mérkőzés állása.

Összekapta azonban magát a Mezőkövesd, jó tíz perc elteltével Bognár kiharcolt egy tizenegyest, amelyet Melczer Vilmos ki is használt: a bal alsóba gurított: 1–2!

Egyre inkább úgy tűnt, hogy nem minden vendégjátékos szakad meg éppen a vezetés megtartásáért, és ennek is meglett a böjtje: Máté Péter a tizenhatos környékén Harsányi Zoltán elé fejelte az előreívelt labdát, a támadó pedig a kapu közepébe bombázott: 2–2!

Ész is kell a játékhoz – mérgelődött a lefújást követően Véber György, utalva játékosai helyezkedési hibáira. De szív is szükségeltetik – ezért lett 2–2 a mérkőzés végeredménye.

Komoly tanulság ez Debrecenben is.

MÉRKŐZÉS UTÁNI ÉRTÉKELÉSEK
„A döntetlenhez a szív és az akarat segített hozzá minket, csak pont az ész hiányzott. Egy jobb csapat ellen játszottunk, így meg kellett gondolnunk hogy milyen formában kezdjük a mérkőzést. Az észnél arra gondoltam, hogy konkrét feladatok vannak a pontrúgásoknál is, például hogy kinek hol kell a kontráknál védekezni. Ez azonban a második kapott gólunknál nem volt meg, és egy óriási védelmi hiba következménye volt. Ezután lépett be a szív és az akarat, hogy kétgólos hátrányból fel tudtunk állni, és borzasztó értékes pontot tudtunk szerezni" – nyilatkozta a Duna Televíziónak a hazaiak vezetőedzője, Véber György.
„Vezettünk, azt történt a mérkőzésen, amit akartunk, aztán pedig adunk egy ilyen tizenegyest az ellenfélnek, meg adunk egy ilyen lehetőséget, hogy kiegyenlítsenek. Mindkét csapat tette a dolgát, küzdöttek becsülettel. Ott volt a lehetőségünk kétgólos előnynél, amikor Szakály Peti levitte az alapvonalra, hogy eldöntsük a mérkőzést, de úgy gondolom, jól játszottak a fiúk, csak egy hazai csapatnak nem szabad ilyen lehetőségeket adni. Összességében gratulálok a csapatnak, szép őszt produkáltak, és minden pontot meg kell becsülni" – értékelte a mérkőzést Kondás Elemér.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I, 17. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezetők
December 6., péntek
19.00
Mezőkövesd–Debreceni VSC-Teva 2–2 Vad II István
December 7., szombat
14.00

Újpest FC–Puskás Akadémia FC (M1)

Solymosi Péter
16.00
KTE-Phoenix Mecano–Kaposvári Rákóczi Becséri Dániel
16.00
Pécsi MFC–MVM Paks (Sport2) Kassai Viktor
18.00
MTK Budapest–Diósgyőri VTK (Sport2) Bognár Tamás
20.00
Lombard Pápa–Budapest Honvéd (Sport2)Erdős József
December 8., vasárnap
16.30
Videoton–Ferencváros (M1)Andó-Szabó Sándor
18.30
Győri ETO FC–Szombathelyi Haladás (Sport2) Iványi Zoltán
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC-Teva 17 11 4 2 41–19 +22 37
2. Videoton FC 16 10 3 3 31–12 +19 33
3. Diósgyőri VTK 16 7 6 3 27–19 +8 27
4. Haladás 16 7 6 3 26–19 +7 27
5. Győri ETO FC
16 7 6 3 25–18 +7 27
6. Pécsi MFC 16 7 3 6 26–26 0 24
7. Ferencváros 16 7 3 6 24–24 0 24
8. Budapest Honvéd 16 6 5 5 23–20 +3 23
9. Lombard Pápa FC 16 6 2 8 20–24 –4 20
10. Újpest FC 16 5 5 6 27–28 –1 20
11. Mezőkövesd 17 5 3 9 21–31 –10 18
12. Kecskeméti TE 16 4 6 6 22–30 –8 18
13. MVM Paks 16 4 4 8 20–28 –8 16
14. Puskás Akadémia FC 16 4 4 8 18–29 –11 16
15. MTK Budapest 16 3 5 8 16–19 –3 14
16. Kaposvári Rákóczi 16 2 3 11 14–35 –21 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik