NB I: Nem tudom, mi ez, valami fekete mágia? – Szivics

– Mi ez a sérülés?
– Lábteniszeztem – mutatott a bal térdét eltakaró kötésre Tomiszlav Szivics, a Paks 52 éves vezetőedzője, aki 2012-ben egy idényen át irányította már a tolnai csapatot, s akivel a PMFC ellen 2–0-ra megnyert felkészülési mérkőzés után beszélgettünk. – Egy rossz mozdulat, és... Nem is hittem el. Játékosként sohasem volt hasonló problémám, sem a térdemmel, sem a bokámmal, edzőként meg végképp nem. Erre Szabadkán, amikor a barátokkal játszottam, reccsent egyet, úgyhogy Paksra bicegve érkeztem. Mondtam is a kollégáknak, nem tudom, mi ez, valami fekete mágia?

– Csak nem. Ellenben Pakson azt várják öntől, hogy varázsoljon.
– Inkább fájjon az én lábam, és ne a játékosoké, amúgy pedig Váczi László rehabilitációs masszőr kezelésbe vett, kenegeti, lézerezi, nem is tudom, mit csinál vele, de nagyon gyorsan javul. Örömteli, hogy a csapat mellett működő egészségügyi stáb ilyen hatékony. A saját bőrömön érzem, milyen jól dolgoznak.

– És a játékosok?
– Le a kalappal. Pedig nincs kímélet, alaposan belecsaptunk a munkába, az elmúlt napokban jelentős terhelést kaptak a játékosok, és még nincs vége, tudják ők is. Ugyanakkor jó látni, hogy mindenki dolgozni akar, igyekszik, semmi panaszkodást sem hallani. Az is igaz, nagy segítségem van ebben.

– Mi lenne az?
– Nem mi, hanem ki. Dani. Böde Dániel.

– Hogy érti?
– Dani megy elöl. Mindegy, mi a feladat, mennyit kell csinálni, mennyi gyakorlat után vagyunk, ő megy elöl. Hatalmas segítség ez egy edzőnek. Októberben lesz harminchárom éves, megnyert itthon mindent, bajnok volt, kupagyőztes, imádja őt minden ferencvárosi és paksi szurkoló, más a helyében talán felmentést kérne, könnyítést vagy megkérdezné, amikor megtudják, mennyit kell aznap futni, hogy: miért ennyit? De nem, semmi ilyesmi nincs, zokszó nélkül melózik, sőt, mondom, ő fut elöl. Hát erre mit tud csinálni a többi? A fiatalabbak, akik sokkal kevesebb meccset játszottak, látják, hogy Dani így dolgozik, s mennek utána.

– Más ember Tomiszlav Szivics ahhoz képest, aki hét éve egyszer már megérkezett ide?
– Más.

– Miben és mitől?
– Nyugodtabb, higgadtabb vagyok. Itt ez a Pécs elleni meccs. A második félidő elején kiállították Osváth Attilát. Most jött hozzánk, kíváncsi vagyok rá. Ilyenkor azt is lehetne mondani, hogy ez gólhelyzetben elkövetett szabálytalanság, bajnokin biztosan piros, de ez edzőmeccs, menjünk tovább – régebben, meglehet, mondtam volna ezt-azt a játékvezetőnek. Most hagytam az egészet a fenébe. Inkább azt mondtam, gyerünk, negyven perc emberhátrányban, álljunk át egy más típusú védekezésre, a középpályát is átszerveztük, nézzük meg, hogyan reagálnak a srácok erre a helyzetre. Nem ugráltam, mondjuk most nem is tudok.

– Mi okozta ezt a változást?
– Két év munka nélkül azért sok, volt időm átgondolni, átértékelni dolgokat. Az első év még eltelt, több korábbi játékosomat meglátogattam: Frankfurtban Luka Jovicsot, akit most megvett a Real Madrid, Szergej Milinkovics-Szavicsot a Lazióban, velük a szerb U21-es válogatottban dolgoztam. Nekem is jó volt megnézni, a klubjukban milyen munka folyik, tanultam én is. A második év már nehezebb volt, vártam, hogy újra dolgozhassak, és persze azon gondolkodtam, miként készítsem fel a csapatomat a következő feladatra.

– A kérdés nyilván az, ha két vereség becsúszik, akkor is megmarad-e ez a nyugalom?
– Dolgozom rajta. Már most tudom, hogy lesz ilyen, lesznek krízisek, lesznek nehezebb időszakaink, de ez benne van a futballban. Nem idegeskedni kell, hanem dolgozni tovább, és akkor jönnek a jobb eredmények is, ebben biztos vagyok.