NB I: Sannino mérges; Vignjevics: Némi levegőhöz jutottunk

Mol Fehérvár FC–ZTE FC 4–1

Joan Carrillo, a Mol Fehérvár vezetőedzője:

– Könnyű mérkőzésnek tűnt...
– Úgy vágtunk neki a találkozónak, hogy támadni akarunk, labdát birtokolni, és bár hamar vezetést szereztünk, a folytatás nem volt az igazi, túl sok technikai hibát követtünk el.

– A második félidő elején gyorsan eldőlt a meccs.
– Igaz, bár egy tizenegyest kihagytunk, azonnal jött a második gól. Kettővel vezettünk és egyel többen voltunk a pályán, innen már egy másik mérkőzés kezdődött, egyértelműen jobbak voltunk. Elégedett lehetek az eredménnyel és a csapat mentalitásával, ugyanakkor továbbra is sok a sérültünk – igaz, ez lehetőséget adott arra, hogy több fiatalt is a pályára küldjünk.

– Egyértelmű, Nikolics Nemanja ért a gólszerzéshez. Mindenki várja tőle, hogy megszerezze első – gólját, amióta visszatért a klubhoz.
Magyarországon mindenki tisztában van Niko képességeivel. Persze, mindannyian várjuk, hogy megszülessen az első gólja, de nekem az is fontos, milyen jól megérti magát Kovács Istvánnal vagy Ivan Petrjakkal, jól kamatoztatja a tapasztalatát, az elmozgásaival teret nyit a társaknak.

Márton Gábor, a ZTE vezetőedzője:

– Hogyan értékeli a mérkőzést?
– Szerintem nem volt benne ez a gólkülönbség – a kiállításig biztosan nem. Úgy láttam, odáig szoros, döntetlen közeli a meccs, de tény, hogy tíz emberrel, kétgólos hátrányban már lényegesen kevesebb esélyünk volt. Mégis úgy cseréltünk, hogy tovább próbálkozzunk, persze ez azzal járt, hogy időnként kinyíltunk – nem vagyunk boldogok, hogy ez a meccs így sikerült, de folytatni kell a munkát. Győzelmekre van szükségünk.

– Mind a két félidőt rosszul kezdte a ZTE.
– Ez igaz, nekem is úgy tűnt, hogy az első percekben hiányzott belőlünk a bátorság, a félidő felétől kezdtünk egyre inkább futballozni. A szünet előtt nagy egyenlítési lehetőségünk volt.

– Elhitte a csapata, hogy ebben a stadionban sikeres lehet?
– Tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, a Fehérvár vendégeként senkinek sem könnyű pontot szerezni, mégis kissé csalódott vagyok, hogy nem volt annyi önbizalmunk, amennyit szerettem volna. Nem mertünk passzolni, játszani, azt pedig meg kell tanulnunk, hogy időnként az egyszerű megoldás a leghatékonyabb.

Bp. Honvéd–Puskás Akadémia 1–1

Giuseppe Sannino, a Budapest Honvéd vezetőedzője:

– Minden az arcára van írva...
– Mérges vagyok, két pont kicsúszott a kezünkből. Az utóbbi időben többen bíráltak minket, amiért kevés gólt szerzünk és csak a védekezésre összpontosítunk. Erre tessék, ezúttal hét nagy helyzetet számoltam össze, mégsem győztünk!

– A helyzetkihasználás miatt maradt el a győzelem?
– Amikor sorra elpuskáztuk a ziccereket, átfutott az agyamon, hogy a végén bajba kerülhetünk. Több olyan szituáció volt, amikor szemtől szemben álltunk a kapussal, máskor létszámfölényben törhettünk kapura, ezzel együtt egyetlen labdarúgómat sem akarom kritizálni, mert csak az nem hibázik, aki meg sem próbálja. A kihagyott helyzeteknél egyébként is jobban bosszant, hogy a hajrában a félpályától felkísérjük az ellenfelet a kapunkig. A Haladás elleni Magyar Kupa-meccsen is hasonlót láttam, egygólos előnyben ez nem történhet meg. Ilyenkor úgy kell ragaszkodni az előny megtartásához, mintha az életünk múlna rajta.

– Mi a gyenge helyzetkihasználás oka?
– A kapu előtt helyzetbe kerülő játékosoknak jobb döntést kellene hozniuk, ezzel együtt mielőtt bárki támadná őket, nézzék meg, hány kilométert futnak a meccsen, és mennyit tesznek a csapatért.

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője:

– Mit gondol a Honvéd második tizenegyeséről?
– Mindhárom büntető jogos volt. Gondolom, a felvételek megtekintése után sem mondok mást, a kispadról úgy tűnt, valamennyi esetben jól döntött a játékvezető. Egyébként sem szoktam a bíróval foglalkozni, amíg a saját csapatom nem futballozik tökéletesen, nincs értelme. Márpedig ezúttal nem voltam elégedett, főleg a középpályán teljesítettünk gyengén.

– Mi volt a sok hiba oka?
– Elsősorban Josip Knezevictől és Urblík Józseftől vártam többet, az ő feladatuk lett volna, hogy helyzetbe hozzák a szélsőket, de hiába pihentettük őket a hétközi Magyar Kupa-meccsen, a teljesítményük elmaradt az elvárásaimtól. Ezúttal Nagy Zsolt sem a tőle megszokott játékot nyújtotta, sok hibával futballoztunk, olyan volt, mintha megijedtünk volna attól, hogy az egyik közvetlen vetélytárs ellen kell bizonyítanunk. Csak a végeredménynek örülhetek.

– Megérdemelten szereztek pontot?
– Ha összehasonlítom a két félidőt, rászolgáltunk a döntetlenre, ám engem a végeredménynél jobban érdekel a csapatom teljesítménye, és emiatt nem vagyok elégedett. Időnként nem is ismertem rá a játékosaimra.

Kaposvári Rákóczi–Újpest FC 0–1

Disztl László, a Kaposvár vezetőedzője:

– Mi történt a mérkőzés elején?
– Alaposan elrontottuk, mert szerettünk volna támadólag fellépni, irányítani a játékot, de az ellenünk megítélt tizenegyes miatt ez gyorsan változott. Döntésével a játékvezető megtörte a lendületünket.

– Vitatja a tizenegyes jogosságát?
– Ha jogos, hogy a kaputól távolodó labdára két játékos startol, összeakadnak, és ez büntetőt ér, akkor a szabállyal gond van. Egyébként pedig bosszantó volt, hogy az újpestiek végig színészkedtek, eljátszották a szabálytalanságokat, sípszó után rendre elrugdosták a labdát, és ez mind-mind következmények nélkül maradt.

– Mi szükséges a csapat előrelépéséhez? Gyakran csak egy góllal kapnak ki.
– Több összpontosításra, gyorsabb reagálásra lenne szükség, ugyanis sokat tartózkodunk az ellenfél tizenhatosának környékén, vagyis a lehetőségünk meglenne a gólszerzésre.

Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője:

– Megkönnyebbült?
– Némi levegőhöz jutottunk, az biztos, mert nagyon fontos három pontot szereztünk. A Kaposvár az első percekben meglepett bennünket a sok fejessel és a letámadással. Bosszantó volt azonban a pálya minősége, nehéz volt pontosan passzolni, így könnyedén veszítettünk labdát.

– Jót tesz az önbizalomnak ez a győzelem?
– Mindenképpen javítja a légkört az öltözőben, ráadásul most egy hét áll rendelkezésünkre, hogy a játékosok összeszedjék magukat, és újult erővel készüljenek a következő mérkőzésekre. Aggasztó azonban, hogy a következő két találkozón vissza kell jönnünk ebbe a stadionba, ilyen rossz talajú pályán ugyanis nehéz megvalósítanunk a taktikánkat.

– Az irammal elégedett volt?
– Volt ritmusa a mérkőzésnek, de a pályaviszonyok miatt jobban jártunk, ha a játékosaink labda nélkül futottak, mert nem lehetett tudni, a fölpattanó labda éppen merre veszi az irányt. Egyvalami igaz: túl sok volt az előreívelés is.

Paksi FC–Debreceni VSC 4–2

Osztermájer Gábor, a Paks vezetőedzője:

– Két vereség után létfontosságú volt a három pont.
– Végig nagyon jól futballoztunk, mélyütéssel ért fel a debreceniek második gólja, a sors igazságtalansága lett volna, ha nem nyerjük meg a mérkőzést.

– Nem is tartott attól, hogy esetleg újra pont nélkül maradnak?
– Két vereség után kicsit mindig pesszimistább az ember, de most rengeteg formás támadást vezettünk, sok helyzetet alakítottunk ki.

– Valamennyi cserejátékosa jól teljesített. Örül ennek?
– Nagyon szeretek ezzel a csapattal dolgozni, hiszen jó futballisták, jó emberek alkotják. Persze, nagy öröm, hogy két cserejátékos, Sajbán Máté és Windecker József is betalált, de a hosszú sérülés után Haraszti Zsolt is bizonyította, lehet rá számítani.

Vitelki Zoltán, a DVSC vezetőedzője:

– Gyors gól után kikaptak... Csalódott?
– Minden együttesnek álom, ha gyors góllal tudja kezdeni a mérkőzést, és nekünk ez sikerült. Sajnos, ezt követően pontatlanná vált a játékunk, ugyanakkor próbáltunk támadni, nem ültünk rá az eredményre. Kicsit furcsa volt a bátortalan kezdeményezésünk és a sok pontatlanság.

– A vezetés a saját csapatát zavarta meg?
– Igen, azt hiszem, egy kicsit ez volt a helyzet. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, az ellenfelünknek is jó labdarúgói vannak, akik az életükért harcolnak.

– Mi lehetett az oka, hogy a belső védői olyan sok hibát követtek el?
– Nem voltunk elég stabilak védekezésben, és támadásban is lehettünk volna hatékonyabbak. Hogy a belső védők hibáztak? Rengeteg beadás, átadás jött az elöl lévő Böde Dániel felé, a védők nem voltak egyszerű helyzetben.

Kisvárda–Diósgyőri VTK 2–2

Bódog Tamás, a Kisvárda vezetőedzője:

– Mi történt a hajrában?
– Veszítettünk két pontot. Lezárhattuk volna a mérkőzést, de ilyen a futball, hogy kihagyod a meccslabdát, és gólt kapsz, majd miután minden feláldozott a Diósgyőr, még egyenlítenie is sikerült. A hatvanötödik percig egy helyzete volt az ellenfélnek, majd a cserék után felvállalta a rizikót, nagyon sok labda érkezett a kapunk elé, és nem tudtunk mindig menteni.

– Csapata döntően védekezésre kényszerült, de néhány centire volt attól, hogy három nullára vezessen...
– Az teljesen természetes volt, hogy a végén már mélyebben visszazártunk, és vártunk a megugrásokra. Ott volt a nagy helyzetünk, legközelebb majd gólra váltjuk.

– Az ősszel az elődei sem értették, hogy miként csúszhat ki ennyi meccs a csapata kezéből. A most látottak közelebb visznek a megoldáshoz?
– A hiba mindig benne van a játékban, de természetesen nagyon bosszantó, hogy megnyertnek hitt meccset adtunk döntetlenre.

Feczkó Tamás, a DVTK vezetőedzője:

– Ez a jelenkori Diósgyőr egyik nagy erénye, hogy az ilyen meccseket sem veszíti el?
– Mindenképpen fegyvertény ilyen mérkőzésen pontot szerezni. A második játékrészben nagy nyomás alá helyeztük a hősiesen védekező Kisvárdát, és a hajrában gólokká érett a fölényünk.

– A pályára küldött három cserejátékosa közül Molnár Gábor és Egerszegi Tamás gólt szerzett, Haris Tabakovic pedig két gólpasszt adott.
– Mindhárom játékos megérdemelte a lehetőséget a heti edzésmunkája alapján. Az volt a fontos, hogy minél előbb gólt szerezzünk, mert akkor a hajrában bármi megtörténhet még. Az külön érdekesség, hogy a cserék ennyit hozzá tudtak tenni a játékunkhoz.

– Az egy pont ellenére szomorú a hangja.
– Igen, mert az akadémiánk egyik legtehetségesebb játékosa, a tizenhét éves Takács Márton szombaton életét vesztette, miután nagy küzdelmet vívott az őszi balesete után. A csapat nevében is részvétünket fejezzük ki a családjának.