Az utolsó percben mentett pontot a Mezőkövesd a Vasas ellen

Gól volt, vagy nem volt gól?

Visszanéztük sebtiben a mezőkövesdi csapat egyenlítő találatát. Visszanéztük egyszer, kétszer, háromszor. Nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy a labda túljutott-e a gólvonalon, vagy sem. Bátor bírói döntés volt ez, a játékvezető gyakorlatilag magára vállalta a felelősséget, hogy döntsön a bajnoki pontok sorsáról. Régi és megunhatatlan szabály, az a gól, amit a játékvezető megítél. Természetesen az angyalföldi játékosok, nézők, sőt még a mindig nyugodt és Magyarországra szerződése óta ugyan azzal a pókerarccal bíró Michael Oenning is tiltakozott, ez persze nem zavarta a vendégeket, akik örömtáncot lejtettek, majd a középkezdés után a hátralévő néhány percben csaknem kihasználták a Vasas játékosainak zavarodott állapotát.

Zaklatott mérkőzést játszott egymással a két csapat.

Az első félidőben úgy tűnt, hogy a Vasas folytatja a tavasszal elkezdett tétova, tanácstalan, ötlettelen futballját. Hogy az angyalföldiek ezúttal is csak szenvednek, a jól védekező, tökéletesen betömörülő ellenféllel szemben. Ebben az időszakban egyértelműen az történt a pályán, amit Radványi Miklós eltervezett: sziklaszilárd védelem, életveszélyes kontrák. Ha Lubos Kamenár nem véd ismét bravúrosan, akkor a vendégek már több góllal vezethettek volna. A kapus egyébként jó igazolásnak tűnik, az eddigi fordulókban egyik robinzonádot mutatta be a másik után, és bizony elsősorban neki köszönhető, hogy az angyalföldiek gyűjtögették a pontokat. De nem úgy, mint egy esztendővel ezelőtt.

Egy éve még a Vasas volt a meglepetéscsapat, és újra lelkes angyalföldi drukkerek tértek vissza a lelátóra abban a hitben, hogy csodát élhetnek át.

Aztán a csoda végül is Kispesten történt meg.

Mára a tavalyi eufóriából nem sok maradt. Mintha elszállt volna a varázs, mondta is keserűen az egyik kitartó angyalföldi drukker: „Mi vagyunk a majdnemcsapat, mi vagyunk azok, akik majdnem bajnokok lettek tavaly, akik majdnem kupagyőzelmet ünnepelhettek néhány hónapja, és akik majdnem győztek Izraelben a Beitar ellen.”

Zaklatott mérkőzés volt, és ezt pontosan jelzi, hogy a lefújás után mindkét edző bosszankodhatott, még az utolsó pillanatban pontot mentő mezőkövesdiek trénere, Radványi Miklós is, mert való igaz, ha csatárai jobban koncentrálnak, már nincs ez a hitchcocki végjáték. Az első félidő végén visszafogott füttyszó kísérte az öltözőbe a játékosokat, és ez a kritika nem csak a rendkívül bizonytalan Berke Balázs sporttársnak, hanem a hazaiak visszafogott játékának szólt.

Aztán a szünet után alaposan megváltozott a kép, a Vasas szemre is tetszetős akciókat vezetett, hol a jobb, hol a bal szélen került az egyre többet hibázó vendégvédők mögé. A vezető gólhoz az is kellett, hogy az érthetetlenül csereszerepre kényszerített Kulcsár Tamás pályára lépjen. A sokadik virágzását élő, ma is villámgyors, tapasztalt csatár megindulásai, cselei, váratlan megoldásai megzavarták a Mezőkövesdet, és jött is a gól – a Kulcsár-gól. Onnantól kezdve megnyugodott a Vasas, és valamit felvillantott abból a játékból, amelyet egy évvel ezelőtt láthattunk tőle. Ha ebben az időszakban valamelyik Berecz Zsombor-bomba beakad, akkor eldőlt volna a meccs.

Így viszont maradt esélye az ellenfélnek – és az utolsó percben szerencsés körülmények között sikerült is az egyenlítés.

Gól volt, vagy nem volt gól?

NB I
5. FORDULÓ
Vasas–Mezőkövesd 1–1 (Kulcsár T. 59., ill. Pillár 90.)