NB I: William Gallas a ZTE-ben folytatja – egyéni edzőként

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.28. 12:43
Az NB I-es Zalegerszegi TE a hivatalos honlapján bejelentette, a játékosként többek között az Olympique Marseille-ben, a Chelsea-ben és az Arsenalban is futballozó William Gallas edzőként kapott munkát a klubnál.

A zalaiak közleménye szerint az augusztusban a 44. életévét betöltő korábbi francia válogatott labdarúgó – aki néhány éve Magyarországon él –, az U17-es korosztálytól az U12-esig a hátvédek egyéni képzéséért felel majd, valamint segít a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében is.

„Szeretnénk Zalaegerszegen megvalósítani azt a szintű képzést, ami segít a fiataloknak, hogy eljussanak az NB I-es, vagy akár magasabb szintekre – idézi a ztefc.hu Végh Gábort, a ZTE tulajdonosát. – Erre a programra tudtuk megnyerni William Gallast, az egykori világklasszist. Az első csapat védőivel is fog konzultálni, de főként azokra az utánpótláskorú labdarúgókra fog koncentrálni, akikben látja a fejlődési lehetőséget, lehet az akár középhátvéd, akár szélsőhátvéd. Célunk, hogy erre a hiánypótló feladatra hangsúlyt fektessünk, egyedülálló módon a hazai futballéletben.”

William Gallas 2014-ben fejezte be profi pályafutását. A Chelsea-vel két bajnoki címet nyert. A francia válogatottban 84 mérkőzésen lépett pályára, tagja volt a 2006-ban világbajnoki ezüstérmes csapatnak.

Legfrissebb hírek

William Gallas: Magyarország ott lehet a világbajnokságon!

Labdarúgó NB I
2024.11.23. 10:43

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

William Gallas is megjósolta az Eb döntőseit

Foci Eb 2024
2024.07.05. 14:55

William Gallas: Franciaország–Hollandia döntőt várok

Foci Eb 2024
2024.07.05. 10:44

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32
Ezek is érdekelhetik