„Nem igaz, hogy nem fértem be a Guimaraes 43-as keretébe”

– Minisorozatunkban nem véletlenül hagytuk önt a végére, mert története az egyik legjobb példája annak, hogyan adott az Újpest több, nagy tehetségnek induló, de aztán valamiért megtorpanó játékosnak új esélyt a bizonyításra az elmúlt években.
– Pedig 2015-ben elég nehézkesen indult az újpesti időszakom – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak adott interjúban Balázs Benjámin. – Az első fél évben még játszottam, utána tavasszal viszont jobbára csak az NB III-as második csapatban léphettem pályára, mert cukorbeteg vagyok, ami miatt nem voltak rendben az orvosi papírjaim.

– Aztán viszont nemcsak esélyt, hanem új posztot is kapott, hiszen támadó középpályásból védő lett. Igaz, kapuson és belső védőn kívül talán már mindent játszott Újpesten.
– Igen. Az edzőnk kitalálta nekem a jobbhátvéd posztot, és egy-másfél évig szerintem jól is ment a játék az új pozícióban. Aztán Mohl Dávid sérülését követően őt helyettesítettem balhátvédként, a meccsek hajrájában pedig gyakran előfordult, hogy hol a bal, hol a jobb szélen kellett játszanom a középpályán. A Mezőkövesd ellen pedig az előző szezonban center voltam, azon a mérkőzésen sikerült is gólt szereznem. Amúgy megbarátkoztam a hátvéd pozícióval. Itt nagyobb a felelősség, mint elöl, mert nem fér bele egyetlen hiba sem. Elöl viszont minden a statisztikák hajszolásáról szól, mindent kizárólag gólokban és gólpasszokban mérnek. A lényeg, hogy folyamatosan játszom.

– Ahogy anno a Kaposvári Rákócziban is, ahonnét U21-es válogatott lett. Akkoriban nagy ígéretnek számított...
– Az egy nagyon jó Kaposvár volt. 2011-ben a harmadik helyen kezdtük a tavaszi szezont, bár a végén csak hetedikek lettünk. Kaposváron korábban együtt futballozhattam még Nikolics Nemanjával is abban a szezonban, amikor először gólkirály lett (Balázs két gólpasszal segítette első gólkirályi címéhez a csatárt a 2009–2010-es idényben, amikor Nikolics az ősszel tíz gólt szerzett a Kaposvárban, majd tavasszal nyolcat a Videotonban – a szerző). Akkoriban általában szélső voltam, úgy kerültem be az U21-es válogatottba is. Aztán Kaposváron lejárt a szerződésem és Portugáliába igazoltam.

– Aztán arról szóltak a hírek, egy hónappal a szerződtetését követően, hogy a Vitória Guimaraes 43-as keretébe sem fér be, ezért távozik.
– Valóban erről írtak a sajtóban, és én is ezt hittem először, de ez nem volt igaz. Ha ez így lett volna, akkor a másodosztályú B-csapatban sem szerepelhettem volna, ám ott néhány meccsen lehetőséget kaptam. Akkor játszottam először hátvédet. Portugália szó szerint tanulópénz volt, mert például az első három hónapban nem is azt a fizetést kaptam, ami a megállapodásomban szerepelt. A menedzseremet, André Portulezt pedig, aki a klubhoz közvetített és aki Kaposváron a csapattársam volt, egy hét után sem értem el telefonon.

– Portugália után Csehország következett, de a Teplicénél kötött többéves szerződésből végül csak fél esztendő lett.
– A cseh légióskodás jól indult, fokozatosan egyre több lehetőséget kaptam. A nyáron viszont történt egy edzőváltás, az új szakvezető pedig már nem bízott bennem, ezért jöttem haza Újpestre.

– Utólag persze könnyen okos az ember, de mégis mik a külföldön töltött időszak tapasztalatai? Mit csinálna másképp, s egyáltalán, mennyire készíti fel az NB I szakmailag a játékosokat egy külföldi szereplésre, hogy ott is helyt tudjanak állni?

– Hát abban nem vagyok biztos, hogy az NB I megfelelően felkészít erre. Talán azok jobb helyzetben vannak, akik már itthon is játszanak nemzetközi kupameccseket, jobban fel tudják mérni, mi várhat rájuk. Éppen az volt a fő tanulság számomra, hogy jobban kellett volna tájékozódnom a rám váró körülményekről, arról, milyen viszonyok vannak azoknál a kluboknál, ahova elszerződöm. Másrészt a menedzserekről is jobban kellett volna informálódnom, hogy ki az, aki megbízható. Érdekesség, hogy amikor még a Rákóczinál voltam, az akadémiákat felmérő belga cégtől kérdezték, hogyan tájékoztatnak minket a klubnál a menedzserek világáról, hogy fel tudjuk mérni, kiben bízhatunk meg – mondtuk is nekik, hogy nálunk ilyen nincs... Másrészt úgy gondolom, hogy Portugália elsőre túl nagy ugrás volt Magyarországhoz képest. Az ottani bajnokság nagyon más. Szerencsésebb lett volna elsőre egy kisebb lépés, például Lengyelország vagy Csehország. Utóbbi tetszett, csak egy idő után nem kaptam lehetőséget. Utólag úgy érzem, azt a döntést egy kicsit elkapkodtam. Nem játszottam, az akkori menedzserem pedig már siettetett, hogy az Újpest hív, és azonnal döntenem kell, mert már készen van a szerződés. Persze, a döntést én hoztam meg. Most már úgy érzem, ki kellett volna várnom egy kicsit, hiszen még több évig élt a szerződésem.

– Mostanában többször hallani, hogy a nyelvtudás hiánya is problémát okoz a magyar fiataloknak külföldre kerülve. Önnek ezzel nem volt gondja?
– Az angolommal nem volt probléma, más kérdés, hogy Portugáliában azzal olyan sokra nem mentem. Viszont igyekeztem tanulni, a Teplicénél is jártam cseh nyelvórákra, amikre három afrikai csapattársammal együtt mentünk volna, s én velük ellentétben mindegyik órán ott voltam, míg ők nem vették komolyan.

– Szakmailag hogyan látja, a Vitória Guimaraesnél tényleg annyival jobbak voltak a többiek, hogy ön nem fért be az első csapat keretébe?
– Portugáliában volt négy-öt extra képességű labdarúgó, a többiekkel viszont nagyjából egy szinten éreztem magam. A legjobbak közül André André és Hernani már a Porto játékosai, míg Josué Sá a belga Anderlechtben futballozik. A cseheknél a válogatott Stepan Vachousek emelkedett ki, aki korábban Marseille-ben is megfordult. A Teplicénél egyébként a jók között éreztem magam, kár, hogy az edző nem számított rám.

– Hallgatva a történetét, érződik, hogy van önben is némi hiányérzet, hogy talán többet is kihozhatott volna a pályafutásából. Mit gondol, van még visszaút? Kerülhet még külföldre?
– Idén leszek huszonnyolc éves, de jó állapotban érzem magam, nem vagyok sérülékeny, és ha folyamatosan jó teljesítményt tudnék nyújtani, illetve ha az Újpesttel sikerülne megnyerni a Magyar Kupát vagy a dobogón végeznénk és a nemzetközi porondon tudnánk szerepelni, akkor talán összejöhetne újra a külföld. Viszont erről azért is korai beszélni, mert Újpesten fél év múlva lejár a szerződésem, és a klub még nem keresett meg, hogy tárgyaljunk a hosszabbításról...

AZ ÚJPESTI ESÉLY CÍMŰ SOROZAT KORÁBBI RÉSZEI

1. rész: Szükség van még Tischlerre? – Vignjevics válaszolt

2. rész: Nagy már tudja, miért nem volt sikeres a Fradiban