Paks: korábbi utánpótlás-válogatott védőt szerződtettek Siófokról

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.07.08. 12:56
null
Lorentz Márton a Paksban folytatja pályafutását (Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)
A Paksi FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Siófoktól Lorentz Mártont, a 25 éves védőt.

Lorentz Márton korábban volt U18-as, U19-es és U20-as válogatott labdarúgó is. A védő karrierje a Puskás Akadémiából indult, majd a Fehérvárnál folytatódott, de játszott a Dunaújvárosban, a Soroksárban, majd a Siófokban is.

Összesen 139 NB II-es meccse mellett 14 első osztályú találkozón is szerepelt már. A 184 centiméteres hátvéddel hároméves kontraktusban állapodott meg a Paks.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Bognár István (MTK), Lorentz Márton (BFC Siófok),Sajbán Máté (Mezőkövesd – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Egerszegi Tamás (Diósgyőr, ?), Kővári Róbert (BFC Siófok), Molnár Dominik (Nafta – Szlovénia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Bor Dávid (Csíkszereda – Románia), Kesztyűs Barna (Bp. Honvéd – kölcsön után végleg), Simon Márk (szabadon igazolható – legutóbb Tiszakécske kölcsönben)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Ádám Martin: Végre ismét futballistának érzem magam!

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 21:41

A Paks alapembere elmondta, mennyi időt kell kihagynia

Labdarúgó NB I
2025.03.11. 13:34

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13
Ezek is érdekelhetik