Paks: „Nagy valószínűséggel távozom” – Bognár György az MTK-ajánlatról

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.05.15. 08:45
null
Bognár György valószínűleg távozik Paksról (Fotó: Tumbász Hédi)
Nagy valószínűség szerint távozik a Paksi FC kispadjáról Bognár György – erről a szakember maga beszélt a Mol Fehérvár FC elleni idényzárót követően (2–2). A tréner korábbi klubja, az MTK Budapest sportigazgatója lehet nyártól.

 

„A távozásomra van nagyobb esély. Kaptam egy ajánlatot Pakson, közben tárgyaltam az MTK-val is, nem tudnak a végtelenségig várni itt, így nagy valószínűséggel távozom” – mondta az M4 Sport kamerája előtt Bognár György, akit bő két héttel ezelőtt hoztak szóba először a budapesti kék-fehérek sportigazgatói posztjával.

„Az MTK érzelmi alapon közel áll hozzám, azt gondolom, tudok segíteni a következő egy-két évben” – tette hozzá, a 60 éves szakember, aki játékosként 1979 és 1988 között szerepelt az MTK-nál, később a klub utánpótlásában is dolgozott, sőt, a 2001–2002-es idényben megbízott edzője is volt a csapatnak.

„Pakson addig is rendben voltak a dolgok, amíg mi jöttünk, és ezután is rendben lesznek. Az elmúlt húsz évben ez mindig így volt, és szerintem a Paks miatt nem kell aggódni. Nagyon szurkolok a Paksnak, azt gondolom, a kapcsolatunk megmarad örökre” – nyilatkozta az m4sport.hu által idézett Bognár György.

Sajtóhírek szerint fia, ifjabb Bognár György, aki jelenleg Pakson másodedző, veheti majd át az MTK kispadját vezetőedzőként. Eközben a zöld-fehérekhez Waltner Róbert érkezhet majd.

Bognár már korábban is elismerte, hogy tárgyal az MTK-val.

A Paks a 6. helyet szerezte meg a 2021–2022-es NB I-es kiírásban. A jelenleg kieső helyen álló fővárosi klub sorsa vasárnap délután dől el.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 33 22 5 6 60–31 +29 71
2. Kisvárda 32 15 11 6 48–33 +15 56
3. Puskás Akadémia 32 14 12 6 42–32 +10 54
4. Mol Fehérvár 33 13 9 11 48–43 +5 48
5. Újpest FC 33 12 8 13 50–48 +2 44
6. Paksi FC 33 12 7 14 75–63 +12 43
7. Debreceni VSC 32 10 9 13 45–49 –4 39
8. Zalaegerszegi TE 32 10 9 13 43–56 –13 39
9. Mezőkövesd 33 10 8 15 37–49 –12 38
10. Budapest Honvéd 32 9 8 15 46–50 –4 35
11. MTK Budapest 32 8 9 15 25–50 –25 33
12. Gyirmót FC Győr33 7111534–49–1532

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik