Pécs: a Chelsea a példa - Európa a cél; új néven szerepel a csapat

Vágólapra másolva!
2012.02.23. 12:24
A vasárnaptól PMFC-Matias néven szereplő pécsi NB I-es labdarúgócsapat tulajdonosa azt szeretné, ha két-három éven belül európai kupaszereplővé válna a csapat – Matyi Dezső erről a Digi Sportnak nyilatkozott.

„A nyári közvélemény-kutatások még azt mondták, ki fogunk esni. Nem értettem, miért voltunk ennyire lesajnált csapat. De ez sokkal jobb, mintha mindenki a középmezőnybe várt volna bennünket, mert mindig is ezek a huszárvágások vittek előrébb az életben. Azt gondolták, hogy jön a Pécs, kiküldjük a cipőnket, és minden rendben lesz. Pechjük volt. Meggyőződésem, hogy tavasszal előrébb fogunk végezni. Meghozta gyümölcsét a szakmai munka és minden igazolás. Ha rajtam múlna, a BL-győzelemig vinném a csapatot, de a mostani fő célunk a bajnokság legalább tizedik helye” – nyilatkozta a Digi Sport Reggeli Start című műsorában Matyi Dezső, a Pécsi MFC tulajdonosa.

„Magyarországon ha valaki közli az adatokat, az ellenkező hatást éri el vele, mint amit szeretne. Ma itt sem a focisták fizetésével, sem a költségtérítésekkel nem nagyon érdemes előhozakodni. Most frusztrált az ország, amint jobbá válik az anyagi helyzet, az embereknek nem okoz majd feszültséget a túl nagy kontraszt. Az elmúlt 40-50 évben az lett a fő szempont, hogy irigykedjünk a másikra, holott ez teljesen elvesztegetett energia. Ellendrukkerek persze mindig lesznek” – mondta a sportvezető klubja költségvetési adatairól.

Matyi Dezső elmondta, egy új, 12 ezres stadion megépítését viszont csakis közös szerepvállalással látja megvalósíthatónak: „Ehhez közös, tulajdonosi, állami és önkormányzati szerepvállalásra volna szükség. A tervekkel készen vagyunk, most állok neki futni a köröket.”

Arra a kérdésre, hogy mi lesz hamarabb, az új stadion vagy a bajnokcsapat, így felelt: „Egyszerre lesz az avatás.”

Matyi Dezső hosszú távra tervez, példaként a Chelsea-t hozta föl: „Abramovics is addig küzd, amíg el nem éri a célját. Mindig eggyel feljebb.”

A pécsi klubvezető elmondása szerint szakmai kérdésekbe direkte nem szól bele: „Az ügyvezetővel, az edzővel tartom a kapcsolatot, de ha akarnék, akkor sem tudnék hozzászólni a játékhoz, mert nem értek hozzá. Tetszik vagy nem tetszik a játék, nem szólok bele. A végsőkig hajtás viszont alap a csapatomnál.”

Matyi Dezső arról is beszélt, hogy a PMFC a jövőben PMFC-Matias néven szerepel, vagyis a Matias Pincészet lesz a klub névadó szponzora.

Legfrissebb hírek

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:43

Labdarúgás: a PMFC a fiatalokra támaszkodva térne vissza az élmezőnybe

Utánpótlássport
2024.11.28. 09:01

NB III: a Pécs és a Paks II is nyert otthon az utolsó idei bajnokiján

Labdarúgó NB II
2024.11.23. 16:27

Női NB I: öt góllal küldte haza a PMFC-t a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2024.11.03. 16:43

Női NB I: rangadót nyert a Győr a Fradi vendégeként, nyert az MTK és a Pécs is

Labdarúgó NB I
2024.10.19. 21:10

NB III: a Pécs új többségi tulajdonosa korábban klubigazgató és ügyvezető is volt – nagy tervei vannak a klubbal

Labdarúgó NB II
2024.10.18. 23:18

Mátyus János: Szerintem José Mourinho sem bírta volna azt a csapatot benn tartani

Labdarúgó NB I
2024.10.02. 16:18

NB III: öt gólig meg sem állt a PMFC, amely ötödik a csoportjában

Labdarúgó NB II
2024.09.22. 19:52
Ezek is érdekelhetik