PAFC-KTE: négy gyönyörű gól, egy-egy pont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.22. 18:57
null
Antal Botond csak szemmel tudta követni a labdát Haraszti Zsolt szabadrúgásánál (Fotó: Mirkó István)
A labdarúgó NB I tizenötödik fordulójának nyitó mérkőzésén a Kecskemét kétgólos hátrányból is egyenlíteni tudott a Puskás Akadémia vendégeként. A bajnoki mind a négy találata gyönyörűre sikeredett.

Mi tagadás, nem mozgatott meg tömegeket Székesfehérváron a Puskás Akadémia és a Kecskemét összecsapása, maradjunk annyiban, hogy ha kitört volna egy dél-amerikai típusú közönség vs. csapatok ad hoc-jellegű ökölharc, egyáltalán nem biztos, hogy az ezerfejű győzött volna.

A pályára lépő játékosok viszont úgy döntöttek, hogy egy emlékezetes negyedórával próbálják meg visszacsalogatni a nézőket, mert láthattunk pár veszélyes kecskeméti fejest, egy szép Haraszti Zsolt-kapufát, majd Lencse László kihagyta a kihagyhatatlant – emiatt még ki tudták dühöngeni igazán magukat a PAFC-hívek, amikor Haraszti Zsolt egy káprázatos szabadrúgásgóllal kárpótolta őket. 1–0!

Támadásban maradt ezt követően is a hazai csapat, a vendégek Pato megindulásaiban és a pontrúgásokban bíztak, csak sajnos híján maradtunk egy idő után az érdekes eseményeknek, és ez a félidő végéig sem változott.

A szünetben mindkét mester cserélt: Benczés Miklós Tischler Patrikot, Bekő Balázs Gréczi Gábort és Mogyorósi Józsefet vetette harcba. Alig kezdődött el a második félidő, Francisco Gallardo olyan gyönyörű gólt szerzett, amelyért megbocsájtottuk az első félidő pár üresjáratát, kisodródott helyzetből gyönyörűen nyeste el a labdát a hosszú sarokba, a középen sorakozók számára elérhetetlen módon. 2–0!

Mogyorósi egy remekbe szabott, ám lesről esett fejes góllal jelezte, hogy nem adta fel a KTE, miközben Lencse kihagyta második, Balázs Zsolt pedig egyetlen ordító ziccerét. Balázs hamarosan javított, mert pazarul tálalt Gréczi Gábor elé, aki egy kis szerencsével értékesítette is helyzetét: 2–1!

Belealudt a mérkőzésbe a Puskás Akadémia, ezen nem segített Uros Nikolics pályára lépése sem, mert Pekár László élményszámba menő passza után Pato szintén nem csúnya kapásgólt lőtt, és máris 2–2-re módosult a mérkőzés állása.

A hajrában mindkét csapat előtt akadt egy-egy lehetőség, de ezzel már nem tudtak élni, így maradt a döntetlen. Sokba került a két kihagyott Lencse-ziccer és a két védelmi megingás a Puskás Akadémiának, egy pontot ért a kecskemétiek második félidei lelkesedése.

„Úgy gondolom, hogy fejben megnyertük a meccset, de csak fejben – nyilatkozta a Puskás Akadémiát irányító Benczés Miklós a mérkőzést közvetítő Duna TV-nek. – Kettő nullig rengeteg helyzetet kidolgoztunk, ezeket ki is hagytuk, eldönthettük volna a magunk javára a találkozót. Ebbe nagyon belenyugodtunk, ezt éreztem, ráadásul kettő egynél a Kecskemét nagyobb erőket is elkezdett mozgósítani. Érezték, hogy van esélyük a kockázatos játékkal, hiszen több játékost feltoltak a mi zónánkba, mi erre nem reagáltunk megfelelő agresszivitással, kicsit beleültünk a meccsbe, elhittük, hogy zsebben a három pont, és ez sajnos megbosszulta magát."

„Kilátástalanul kezdtünk, utána is nagyon keveset javult a játékunk színvonala – értékelte a látottakat a Kecskemét vezetőedzője, Bekő Balázs. – Aztán talán a cserékkel tudtunk egy picit változtatni, feltettünk mindent egy lapra, azt gondolom, abszolút megérdemelten szereztük meg az egyik pontot, ennél többet ebből a meccsből jelen állás szerint nem tudtunk kihozni."

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I
15. FORDULÓ

Puskás Akadémia–KTE-Phoenix Mecano 2–2 (Haraszti 16., Gallardo 46., ill. Gréczi 76., Pato 80.)


AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 14 10 1 3 28–9 +19 31
2. DVSC-Teva 14 9 3 2 34–15 +19 30
3. Diósgyőri VTK 14 7 5 2 24–15 +9 26
3. Haladás 14 7 5 2 24–15 +9 26
5. Győri ETO 14 6 6 2 23–14 +9 24
6. Ferencváros 14 7 2 5 21–20 +1 23
7. Budapest Honvéd 14 6 4 4 21–16 +5 22
8. Lombard Pápa FC 14 6 2 6 18–19 –1 20
9. Pécsi MFC 14 5 3 6 21–24 –3 18
10. Kecskeméti TE 15 4 5 6 21–29 –8 17
11. MVM Paks 14 4 3 7 16–22 –6 15
12. Újpest FC 14 3 5 6 19–24 –5 14
13. MTK Budapest 14 3 4 7 14–16 –2 13
14. Puskás Akadémia FC 15 3 4 8 17–29 –12 13
15. Mezőkövesd 14 3 2 9 15–29 –14 11
16. Kaposvári Rákóczi 14 2 2 10 11–31 –20 8
LABDARÚGÓ NB I, 15. FORDULÓ – PROGRAM
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
November 22., péntek
19.00
Puskás Akadémia–KTE-Phoenix Mecano 2–2Solymosi Péter
November 23., szombat
14.00
Budapest Honvéd–DVSC-Teva (Tv: M1)
Kassai Viktor
16.00
Haladás–PMFC (Tv: Sport 1)
Erdős József
16.00
Kaposvár–MTK
Andó-Szabó Sándor
18.00
Újpest–Lombard Pápa (Tv: Sport 1)
Becséri Dániel
20.00
Mezőkövesd–Győri ETO (Tv: Sport 1)
Iványi Zoltán
November 24., vasárnap
16.30
DVTK–Videoton (Tv: M1)
Vad II István
18.30
MVM Paks–FTC (Tv: Sport 2)
Bognár Tamás
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

ÉRDEKESSÉGEK

A Kecskemét öt mérkőzés óta nyeretlen vendégként, legutóbb még augusztusban, Kaposváron szerzett három pontot. Azóta két iksz és három zakó, a KTE ráadásul májusban tudott legutóbb nullára hozni idegenben egy NB I-es találkozót.

A Puskás Akadémia négy meccse nyeretlen, legutóbb – még október elején – a PMFC-t győzte le.

A Magyar Kupában is összefutott a két csapat, 0–0 után tizenegyesekkel a Kecskemét lépett tovább.

A felcsútiaknak az egész bajnokságban csupán egy összecsapásuk akadt, amelyet nullára hoztak – a másik tizenhárom bajnokin mindig kaptak gólt.

A Puskás Akadémia legutóbbi hét bajnokijából haton legalább három találat esett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik