Puskás Akadémia: nem magyar, Horvat érkezett – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.11. 13:54
null
Ivor Horvat egy évre írt alá a Puskás Akadémiához (Fotó: pfla.hu)
A labdarúgó NB I hétvégén rajtoló idényére készülő Puskás Akadémia FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy az eddig próbajátékon lévő horvát jobbhátvéd, Ivor Horvat egyéves szerződést kötött a felcsúti klubbal.

 

 


A 25 éves, zágrábi születésű labdarúgó a Dinamo Zagrebben nevelkedett, majd szerepelt az NK Lokomotivában, az NK Istra 1961-ben és az NK Luckóban is, míg az elmúlt másfél évben a szlovén első osztályú Koperben játszott. A korábbi horvát utánpótlás-válogatott futballista hazája élvonalában (hat idény alatt) összesen 51, a szlovén bajnokságban 33 meccsen lépett pályára, és két gólt szerzett – mutatta be új szerzeményét a Puskás Akadémia hivatalos honlapja.

„Már több mint két hete a csapattal edzem, és nagyon örülök, hogy sikerült megállapodnunk. Hatalmas lehetőség ez számomra, a tréningeken kívül a pályán is száz százalékot akarok nyújtani. Természetesen Pintér Attila személye is komolyan motivált abban, hogy a Puskás Akadémiához igazoljak. Nagyszerű játékos volt, és ugyanolyan jó tréner. Fantasztikus edzéseket tart, és a klub is a legjobb körülményeket teremti meg a futballistáknak, akik nagyon jó labdarúgók” – fogalmazott az aláírást követően Horvat.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Balogh Balázs
(Újpest), Ulysse Diallo (mali, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként),Jonathan Heris (belga, Újpest), Madarász Márk (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Patrick Mevoungou (kameruni, DVTK), Molnár Gábor (Mezőkövesd), Osváth Attila (Vasas, legutóbb kölcsönben Debreceni VSC), Poór Patrik (MTK Budapest), Radó András (Ferencváros), Szécsi Márk (Nyíregyháza), Ivor Horvat (horvát, Koper – Szlovénia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Braniszlav Danilovics (szerb, Debreceni VSC), Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Mezőkövesd), Lipcsei Ádám (Csákvár), Mészáros Dávid (Csákvár), Sallai Roland (Palermo – Olaszország, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Ádám Martin (Vasas), Fazakas Géza (Sopron), Holman Dávid (Debreceni VSC)
Távozók: Forró Gyula (Nyíregyháza Spartacus), Lencse László (MTK Budapest), Dmitro Ljopa (ukrán, NK Osijek – horvát, kölcsön után végleg), Makrai Gábor (DVTK, kölcsön után végleg), Óvári Zsolt (DVTK), Branko Pauljevics (szerb, mezőkövesdi kölcsön után Újpest), Pogacsics Krisztián (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: Balmazújváros), Sándor György (Csákvár), Szabó Bence (Videoton), Tischler Patrik (Újpest), Vaszicsku Gergő (Budafok, kölcsön után végleg), Zima Ádám (Dorog, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: Tar Zsolt (Csákvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Gyömbér Gábor, Heffler Tibor, Pekár László (DVSC, DVTK, Haladás, Paks, Vasas, Sepsi OSK – Románia), Polonkai Attila, Vanczák Vilmos

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik