Rudolf betalált, a DVSC kikapott a szlovén éllovastól

Vágólapra másolva!
2010.02.06. 16:53
null
Az Újpest nem tudott a Pápa fölé kerekedni (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Számos élvonalbeli magyar csapat játszott szombaton felkészülési mérkőzést: a Debrecen kikapott a szlovén listavezetőtől, a Diósgyőr nem tudta győzelemmel ünnepelni a 100. születésnapját, a Pápa pedig – akárcsak a bajnokság őszi idényében – legyőzte az Újpestet.

Elrontotta a diósgyőri drukkerek örömét az Ariesul Torda, ugyanis a román másodosztályban szereplő tordai együttes nemzetközi felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a 100. születésnapját ünneplő Diósgyőrt.

A patinás miskolci klubot napra pontosan 100 éve, 1910. február 6-án alapították, így a szurkolók ma délután vigasztalódhatnak: a miskolci Városház téren ünnepelhetnek együtt a csapattal.

A magyar bajnok Debrecen is vereséget szenvedett, a törökországi Belekben 2–1-re kapott ki a szlovén élvonl listavezetőjétől, a Kopertől. A DVSC gólját Rudolf Gergely szerezte tizenegyesből.

A Pápa hazai pályán, hátrányból fordítva  3–1-re legyőzte a Soproni Liga harmadik helyén álló Újpestet. Érdekesség, hogy a két együttes bajnoki találkozóján is az újonc pápaiak győztek, akkor 3–0-ra a Szusza Ferenc Stadionban.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Diósgyőri VTK–FC Ariesul Turda (román) 0–1 (0–1)
Diósgyőr, műfüves pálya, 1200 néző. Vezette: Fábián
DVTK: Malinauskas – Bognár Zs., Jeknics, Gal, Vukadinovics – Supics, Lipusz (Takács P.), Huszák, Roszel (Búrány) – Bacsa (Somorjai), Brnovics (Sadjo).
G.: Astafei
   
DVSC-TEVA–FC Koper 1–2 (0–1)
Belek, Törökország
DVSC: Polekszics – Bernáth, Komlósi, Mijadinoszki, Laczkó – Szakály P. (Dombi, 60.), Kiss Z. (Rezes, 63.), Ramos (Szélesi, 60.), Czvitkovics – Feczesin (Coulibaly, 43.), Rudolf (Bódi, 75.)
Gól: Rudolf (65., 11-esből), illetve Brulc (30.), Rajcevic (85.)
   
FCM UTA Arad (román)–KTE-Ereco 4–2 (2–1)
Arad, 300 néző
KTE: Lazareanu – Schindler, Gyagya, Lambulics (Koncz, 63.), Farkas I. (Hegedűs Á., 53.) – Bagi, Csukics (Némedi, 46.), Bertus – Bori (Menyhárt, 63.), Montvai (Dudu, 63.), Csordás (Litsingi, 46.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Batin (5.), Chindris (28.), Strank (62.), Pecarov (81.), ill. Csordás (19.), Dudu (84.)
   
LOMBARD-PÁPA TERMÁL FC–ÚJPEST FC 3–1 (0–0)
Pápa, 500 néző. V: Szepesi
PÁPA: Kovács V. – Nagy S., Dlusztus, Farkas A., Mészáros M. – Varga G. (Zulevs), Gyömbér (Fűzfa), Heffler N. – Bárányos (Rebryk) – Bali (Jovánczai), Orosz (David)
ÚJPEST: Balajcza (Horváth T.) – Vermes (Dudics), Vaskó, Takács Z., Pollák (Kiss Z.) – Egerszegi (Popovics), Stokes – Simek (Litauszki), Tóth N. (Barczi), Kovács D. (Simon K.) – Rajczi (Simon A.)
G: Heffler N., Rebryk, Jovánczai, ill. Simon A.
 

Mattersburg (osztrák)–Budapest Honvéd 1–0 (0–0)

 
Inter Zapresic (horvát)–Kaposvári Rákóczi FC 0–2 (0–0)
Kaposvári Rákóczi FC: Kovács Z. – Grúz, Petrók, Zahorecz – Gujic, Sztanics, Maróti (Junior), Oláh, Bogdán (Fabries) – Culum (Reszli), Godslove (Atanaszijevics) 
Gólszerzők: Culum (47.), Reszli (62. 
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik