– Idehaza az a hír járja, hogy megkereste az edző után kutakodó Ferencváros.
– A hírt magam is olvastam, ám megerősíteni nem tudom az információt, hiszen senki sem jelentkezett a Fraditól, viszont hívott más – akit ígéretemhez híven nem neveznék meg –, s az iránt érdeklődött, lenne-e kedvem megnézni a Vasas elleni meccset és újra Magyarországon, a Fradinál edzősködni.
– És lenne?
– Romániában a CFR-nél és a Steaua Bucuresti-nél is felröppent a nevem, mégsem ülök
egyik csapat kispadján sem. Egyébként profi vagyok, oda megyek, ahova hívnak, ahol
megbíznak bennem, így tehát az új csapatom a Fradi is lehetne. Konkrétan még nem kerestek,
két-három román együttes ajánlata viszont itt lapul a zsebemben, kapkodásra tehát nincs okom.
– A mai futballban jut-e elegendő idő az építkezésre? Romániában és Magyarországon az élfutball falja az edzőket…
– Romániában a tulajdonosi türelemből van a legkevesebb. Elég, ha csak a saját példámat említem: hiába dolgoztam eredményesen a bukaresti egyetemi csapat edzőjeként, elég volt hat forduló, máris kirúgott a tulajdonos, s így volt ez legutóbb Ploiesti-ben is, azzal a különbséggel, hogy ott két forduló után menesztettek, holott az előző szezonban kiesőjelölt csapatot vettem át, s a változatlan kerettel csaknem Európa- ligaszereplést érő helyen végeztünk. Ez semmit sem számított, a tulajdonos azt hitte, hogy nemcsak a pénzcsináláshoz, hanem a futballhoz is ért. Szörnyű…
– Ha a Fradihoz szerződne, ott sem számíthatna sok türelemre, a szurkolók ugyanis nehezen viselik el az eredménytelenséget.
– Na jó, de óriási a különbség a tulajdonosi és a szurkolói elégedetlenség között! Egyébként ismerem az otthoni viszonyokat, tudom, mi történik a Fradinál. A türelmen kívül leginkább a munka hiányzik az Üllői úton.
A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!