Siófok: újabb két távozó, az MTK-tól érkezhet az erősítés

Vágólapra másolva!
2011.06.02. 08:20
Címkék
A Siófok NB I-es labdarúgócsapatánál nagy játékosmozgás várható a nyáron, de a szakmai stábban nem lesz változás.

Siófokon a szakmai munkát Horváth Károly irányítja szakmai igazgatóként, ám ő még nem végezte el a pro licences tanfolyamot (2012 októberében kaphatja kézhez a diplomáját), így a vezetőedzői feladatot eddig ifj. Mihalecz István látta el, és ez a felállás a jövőben sem változik.

„Amikor egy évvel ezelőtt megegyeztem Mihalecz Istvánnal, azt mondtam neki, szeretném, ha öt évig maradna, erre ő kinevetett. Ám én tényleg hosszú távra terveztem vele, s még mindig így gondolom. Ha megszerzem a pro licencet, akkor is itt lesz a helye. Egy éve dolgozunk együtt, remekül kijövünk egymással, nem veszünk össze semmin. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy közös munkánk legelején tisztáztunk mindent, kinek mi lesz a feladata. A teljes szakmai irányítás a kezemben van, én hozom meg a döntéseket. Természetesen minden esetben kikérem a véleményét, kíváncsi vagyok rá, ám a felelősség az enyém" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Horváth Károly, aki a keretben várható változásokról is beszélt.

A szakmai igazgató a tegnap bejelentett érkezők – Lattenstein Norbert, Köntös Dániel – mellett beszélt a távozókról (a már korábban tudott, a Kispesthez szerződő Novák Alexisz és Délczeg Gergely mellett Henry Isaac és Jean-Paul Nomel is távozik), illetve megemlítette, hogy az MTK-tól is érkezhet erősítés.

„Nyolc vagy tíz futballista érkezhet a nyáron, s ugyanennyi távozhat. Egyelőre biztos, hogy Novák Alexisz és Délczeg Gergely után Henry Isaac és Jean-Paul Nomel is máshol folytatja pályafutását. Muszáj megerősíteni a keretünket, hiszen a biztos bennmaradás lesz a célunk. Eddig Köntös Dániellel és Lattenstein Norberttel erősítettünk, továbbá felvettük kapcsolatot az MTK-val" – mondta Horváth Károly.

JÖTTEK–MENTEK
Érkezett: Lattenstein Norbert (Haladás), Köntös Dániel (Tatabánya)
Távozott: Novák Alexisz (Bp. Honvéd, kölcsönből vissza), Délczeg Gergely (Bp. Honvéd), Jean-Paul Nomel (elefántcsontparti, ?), Henry Isaac (nigériai, ?)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik