Supka Attila a PMFC új vezetőedzője - hivatalos

Vágólapra másolva!
2012.05.31. 10:01
null
Supka Attila Sopron, Petőháza, Békéscsaba, Debrecen, Zalaegerszeg és Budapest után Pécsen is vezetőedző lesz <br />(Fotó: Török Attila)
Címkék
A Pécsi MFC közleményében bejelentette, hogy június elsejétől Supka Attila, a Bp. Honvéd leköszönő vezetőedzője irányítja a szakmai munkát. A szakemberrel hároméves szerződést kötött az NB I-ben a 12. helyen záró baranyai klub, amely pénteken sajtótájékoztatón mutatja be új vezetőedzőjét.

 

A Nemzeti Sport Online már kedden beszámolt róla, hogy miután George Hemingway, a Honvéd tulajdonosa nem tudta maradásra bírni Supka Attilát, a szakember megegyezett a pécsiekkel.

Bő két hónapon belül ez volt a második edzőváltás a PMFC-nél, a Mészáros Ferencet váltó, a csapattal nyolc bajnokin csak egy pontot szerző Mink Olivér már a szezon befejezése előtt jelezte, hogy nem folytatja a munkát.

A 2011. január elsején a Honvédhoz szerződő Supkával a kispestiek kiváló őszi idényt produkáltak, a dobogóra is esélyesek voltak, de a télen több kulcsember elhagyta a Bozsik-stadiont, így a negyedik hely megszerzése is bravúr volt. A Győri ETO UEFA-eltiltása miatt pedig Európa-liga-selejtezőbeli indulást is ér a helyezés, de Supkát ez sem tartotta a fővárosi piros-feketéknél.

„A távozásommal kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy a tulajdonos George F. Hemingway és az én elképzelésem nem találkozott, ezért a búcsú mellett döntöttem” – mondta Supka a Nemzeti Sportnak.

„Az ősszel számos szakmabeli amondó volt, hogy a Honvéd játssza a legjobb futballt az élvonalban – folytatta a 49 éves szakember. – Már több alkalommal is elmondtam, nagy érvágás volt, amikor a védő Novák Alexisz és a középpályás Németh Norbert megsérült, valamint Dieng Cheikh Abass, Danilo de Oliveira és Torghelle Sándor távozott, s nem tudtunk helyettük meghatározó labdarúgókat szerződtetni. Ennek ellenére a tizenhatodik fordulótól a negyedik helyen álltunk, s végül ezen az Európa-liga-indulást jelentő helyen is végeztünk. Úgy érzem, kihoztuk a maximumot az együttesből, de ez nem történhetett volna meg a roppant egységes szakmai stáb és a technikai személyzet nélkül.”

A PMFC-nél a hetekben vezetőségváltás is történt, Bérczy Balázs helyett Feleki Attila, a Kozármisleny elnöke és Elbert Gábor korábbi MLSZ-főtitkár intézi a klub ügyeit, az elszánt páros Supka megszerzésével kezdte meg egy új, sikeresebb csapat felépítését.

Az új vezetőség a légiósok helyett inkább a magyarokban lát fantáziát, így Nenad Todorovics, Marko Scsepanovics, Marko Marovics és Vlado Markovic biztosan távozik. A középső védőként bevethető Andrej Causic és Sabin-Cosma Goia közül talán egyikük maradhat, de Zoran Zeljkovic és Goran Paracki sem lehet nyugodt. Solomon Okoronkwo még nem igazolta tudását, ám a csatár túl sokba került ahhoz, hogy elküldjék.

A magyarok közül Simonfalvi Gábor, Dibusz Dénes, Frőhlich Roland, Horváth Zsolt, Nagy Olivér és Nagy Dominik helye biztos, Regedei Csaba, Demjén Gábor és Lantos Levente azonban izgulhat. A támadósorban Bajzát Péter és Andorka Péter mellé vagy inkább helyett érkezhet új futballista.

PÉCSI MFC

Érkezők: Eszlátyi István (BKV Előre – lejár a kölcsönszerződése), Fodor Ferenc (Kozármisleny – lejár a kölcsönszerződése), Gyánó Szabolcs (Kozármisleny – lejár a kölcsönszerződése), Pákolicz Dávid (Nyíregyháza Spartacus – lejár a kölcsönszerződése), Pintér Attila (Kozármisleny, – lejár a kölcsönszerződése), Zsdrál Miroszláv (Kozármisleny – lejár a kölcsönszerződése)

Távozik/távozhat: Frőhlich Roland (MTK Budapest – lejár a kölcsönszerződése), Gyánó Szabolcs (?), Pintér Attila (?), Vladimir Markovic (boszniai, ?), Marko Marovics (szerb, ?), Goran Paracki (horvát, ?), Regedei Csaba (?), Marko Scsepanovics (szerb, ?), Strublics József (?), Nenad Todorovics (szerb, ?), Zoran Zeljkovic (szlovén, ?)

Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik