Tomiszlav Szivics: Ez nem NB I-es keret

– Hol rontotta el?
– Amikor aláírtam az elém tett szerződést, és elvállaltam a Mezőkövesd irányítását – mondta Tomiszlav Szivics. – Megkímélhettem volna magam csaknem négy hónapnyi rémálomtól.

– Pedig a szokásos lendülettel, lelkesedéssel és optimizmussal látott munkához.
– És ez az optimizmus tulajdonképpen már az elején megcsappant. Emlékszem, amikor hazajöttünk a ciprusi edzőtáborból, és edzőmeccsen kikaptunk a Kisvárdától, mintha megfagyott volna körülöttem a levegő. Az út elején jártunk, szinte alig kezdődött el a közös munka, és már ezzel kellett szembesülnöm. Aztán azt gondoltam, a tavaszi rajton aratott biztos győzelem a Diósgyőr ellen majd sínre tesz minket, de tévedtem. A Pakson elszenvedett súlyos vereség már előrevetítette, nehéz, gyötrelmes tavasz elé nézünk. A csapat is, én is. A Pakstól kapott öt gól kitörölhetetlen emlék, mezőkövesdi pályafutásom kulcsmozzanata volt. Ott vesztettem el végképp a bizalmat.

– Egy ötös mégiscsak ötös, és ha nem egy matekdolgozat osztályzatáról van szó, hanem egy futballmeccs végeredményéről, arra bizony nem lehet büszke az ember, és igazából megmagyarázni sem tudja…
– Pedig van, volt magyarázat. Aki emlékszik arra a paksi mérkőzésre, pontosan tudja, hogy az ötből három szögletrúgás után született. Valamennyi elkerülhető, hárítható, edzőbosszantó, sőt edzőbuktató gól volt. De… Igazán meg sem lepődhettem ezen, mert akkor már többször is kijelentettem, hogy nekünk másodosztályú kapusunk van, aki nem alkalmas arra, hogy az NB I-ben elérjük a céljainkat.

– Dombó Dávid aligha olvassa szívesen ezt.
– Mindig is egyenes ember voltam, nem a háta mögött beszéltem a képességeiről. Mindenki tudta, hogy kapusposzton váltani, erősíteni akarok.

– Mi történt a paksi ötös után?
– Bejött az öltözőbe az elnök úr, és alaposan kiosztott mindenkit. Hozzáteszem, teljes joggal. Nem udvariasságból mondom, nekem nincs rá szükségem, de Tállai András jó ember, megérdemelné, hogy az ősztől is első osztályban szereplő csapat vezetője legyen. Érthetően elszakadt nála a cérna a paksi vereség után, de magamra vállaltam a felelősséget, és azt mondtam, csináljuk tovább a dolgunkat, és igenis kiharcoljuk a bennmaradást. Csakhogy a szerencse nem állt mellénk, ziccereket rontottunk, tizenegyest ítéltek ellenünk, gyermeteg hibákat követtünk el, mindennek a tetejébe az az öt játékos, akit én hoztam Mezőkövesdre, sorban megsérült.

– Ha hozhatott öt játékost, akkor szabad kezet kapott.
– Igen, az elnök úr korrekt partner volt ebben, ezért is volt elképesztő a pechszéria, a sérüléshullám, hogy a kiválasztottak nem tudtak segíteni nekem, nekünk.

– Mit gondol, alkalmas a Mezőkövesd kerete az első osztályra?
– Sajnos azt kell mondanom, hogy ez nem NB I-es keret.

– Csakhogy ezzel a játékoskerettel Pintér Attila, az elődje az ötödik helyen állt.
– Vannak csodák az életben.

– Miért, ez csoda volt?!
– Miért, a Mezőkövesd esetében mi a realitás? Az ötödik hely vagy a harc a bennmaradásért?…

– Az egyik játékos már az ön távozása után azt mondta, hogy ifiszintű edzéseket tartott, nem hajtotta meg a csapatot, az edzéseken nem volt iram, nem volt kemény meló.
– Hallja, hogy nevetek?

– Meg sem lepődik ezen?
– Sejtem, sőt tudom, melyik futballista mondta ezt – az a középpályás, aki egy meccsen huszonegy labdát szórt el, és aki nulla, azaz nulla sprintet produkált. Nekem az ilyen ne dumáljon. Mondjon egy e-mail-címet, elküldöm a meccseink felvételeit, és majd arra kérem, hogy ezt a bizonyos labdarúgót árgus szemekkel figyelje, mit csinál a labdával és a labda nélkül. Tudja, az InStat-számok, -eredmények nem csalnak, azokra nem mondhatja senki, hogy a Szivics csak dumál itt összevissza.

– Mit gondol, miért foglalkoznak önnel, miért szerzett magának nem kevés ellenséget? Illetve miért mondják azt, hogy hangember, miért emlegetik a sokszor váratlan, igencsak meghökkentő eredményeket?
– Amikor kétezer-tizenegyben a bombaerős Videoton ellen megnyertük a Magyar Kupát, és történelmet írtunk Kecskeméten, megmutattuk, hogy kiscsapatként is lehet maradandót alkotni. Igazi hőstett volt, amelyre életem végéig büszke leszek. Idejöttem Szerbiából, és megcsináltam a csodát, amit ez a futballközeg azóta is irigyel tőlem. Tudja, Szerbiában egészen mások a viszonyok, ott nem jellemző ez a fajta sárdobálás, irigykedés, furkálódás.

– És mégis visszatért…
– És azt mondom magának, újra visszatérek, és megint bizonyítom, hogy Tomiszlav Szivics igenis jó edző, nem bukott tréner.

– Bent marad a Mezőkövesd?
– Szurkolok azért, hogy sikerüljön, és tudom, megint nagyképűséggel vádolnak, de ha én maradok az edző, a hátralévő négy meccsből kettőt biztosan megnyerünk, és akkor most egészen másról szólna ez a cikk és az én történetem…