Tőzsér: A futball mellett nem a PlayStation az egyedüli időtöltés

– Miért fordult az üzleti élet felé?
– A sógorom már több mint tíz éve vezet sikeresen egy építőipari céget, tavaly ezért döntöttem úgy, hogy én is megalapítom a sajátomat – felelte a Nemzeti Sportnak az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cége debreceni irodájában Tőzsér Dániel, a DVSC 31-szeres válogatott középpályása. – A résztulajdonos felel a szakmai munkáért, a téglákhoz és a betonhoz jobban ért nálam, én a hátteret és a kapcsolatokat biztosítom. Mindenki tudja a saját feladatát, kölcsönösen segítjük egymást, igyekszem tanulni.

– A cég nevében semmi sem utal önre.
– Nem szeretem reklámozni magam. A megrendelőink és a beszállítóink ismernek, időnként velem találkoznak a tárgyaláson, ennyi nekem elég.

– A céggel a labdarúgás utáni életét igyekszik megalapozni?
– A profi karrier befejezése után sok labdarúgó szenved, légüres térbe kerül, ezért igyekszem úgy alakítani az életemet, hogy velem ez ne történjen meg. Az edzések után indulok az irodába, de nem érzem megterhelőnek a hétköznapokat. A labdarúgást a mai napig élvezem, arra szenvedélyként tekintek, nem munkaként. Ha nem így lenne, már rég szögre akasztottam volna a cipőt.

– Már harminchárom vagy még csak harminchárom esztendős játékosként tekint önmagára?
– Erőnlétileg és mentálisan is jól érzem magam, szeretek edzésre járni, a közösséghez tartozni, meccseket játszani. Az öltözőben igyekszem a megfelelő értékrendet kialakítani, szerintem a mai napig tudok segíteni a csapatnak, talán az sem véletlen, hogy a csapattársaim bizalommal fordulnak hozzám. Ám a folytatás nem csupán rajtam múlik. Ha valaki úgy gondolja, hogy hátráltatom az együttest, vagy azt látja, hogy akad jobb játékos a posztomon, és ilyen-olyan tényezők miatt kikerülök a csapatból, nem zavarom tovább a légkört.

– Ha azt kérnék öntől, hogy csereként beállva, húsz-harminc perc játékkal segítse a csapatot?
– Imádom a Debrecent, a városban tervezem az életemet, de magamat is tisztelem annyira, hogy a mostani szerepem és pozícióm után már nem lennék kiegészítő ember.

– Mindenesetre ez távolinak tűnik, elvégre hétről hétre stabil kezdőként lép pályára.
– Jelen pillanatban igen, és az idény végéig szerződés köt a csapathoz – de a folytatás a jövő zenéje. Mindennap azért megyek edzésre, mert a Debrecennek és a csapattársaimnak is a legjobbat akarom, de a futball ennél több. Akadnak olyan szegmensei a labdarúgásnak, amelyekről nem szívesen beszélek a nyilvánosság előtt, és olyanok is, amelyekről nem szabad beszélni. A lényeg, hogy jelen pillanatban labdarúgó vagyok, mint bármelyik másik csapattársam, és azért küzdök, hogy a DVSC minél sikeresebb legyen.

– Az öltözőben is irányt mutat?
– Igyekszem. Az egyik legnagyobb gond, ha a játékos megelégszik azzal, hogy stabil kezdő a Debrecenben. Gyönyörű stadionban futballozhatunk, az edzőközpont kifogástalan, de attól önmagában senki sem lesz jó futballista, hogy hétszeres bajnokcsapatban szerepel. A mostani keretből nagyon kevés játékos tett le maradandót az asztalra, amit időnként elfelejtenek. Néhányan talán úgy gondolják, ha abban a csapatban futballoznak, amelyben korábban Dombi Tibor és Sándor Tamás játszott, ők is azon a szinten állnak, csakhogy ez tévhit. A lényeg, hogy mindent a helyén kell kezelni, erre próbálom figyelmeztetni őket.

– Több csapattársát vendégül látta az irodájában. A civil életet illetően is igyekszik példát mutatni?
– Minden játékos külön személyiség, csak azt akarom megmutatni, hogy a labdarúgás mellett nem a PlayStation az egyedüli időtöltés. Miért van az, hogy a vízilabdázók többet edzenek, mint a futballisták, az uszodából mégis diplomás doktorok kerülnek ki, ezzel ellentétben a labdarúgókra nem jellemző a továbbtanulás? Ez nem magyarországi, hanem általános probléma, nem véletlen, hogy Angliában a labdarúgók ötven százaléka alkoholizmussal és depresszióval küzd pályája befejezése után. Fontos, hogy a játékos élvezze a hétköznapokat, de észben kell tartania, hogy egyszer véget ér ez a kivételezett helyzet, és más területen is meg kell állnia a helyét.

– Eszem ágában sincs visszavonultatni, de azon játékosok közé tartozik, akik a külföldön szerzett tapasztalatukkal sokat segíthetnének a magyar labdarúgásnak. Vannak ilyen ambíciói?
– A mostani kormány rengeteget áldozott a futballra, gyönyörű stadionok, edzőközpontok, utánpótláscentrumok épülnek, ami a fejlődés alapja. Ezzel párhuzamosan most köszön el az aktív játéktól egy generáció, amely behozhatná a lendületet és a külföldi szemléletet a magyar labdarúgásba. Dárdai Pál nagyszerű edző, Lőw Zsolt a PSG-nél gyűjt tapasztalatot, Gera Zoltánra és Hajnal Tamásra azonnal lecsaptak, Szabics Imre az osztrák válogatottnál dolgozik, és rövidesen Huszti Szabolcs, Juhász Roland vagy éppen Király Gábor is követheti őket – és talán magamat is ebbe a körbe sorolhatom. Ezek a játékosok megalapozták az életüket, ha döntéshozói pozíció kerülnének, nem anyagi és megélhetési szempontból választanának. Ha ez a generáció nem kerül országos szinten befolyásos helyzetbe, óriási hibát követ el a magyar labdarúgás.