Újpest: a csapatkapitány meghosszabbította szerződését

Vágólapra másolva!
2013.07.23. 15:49
Szerződést hosszabbított a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest csapatkapitánya, Vermes Krisztián. A klub hivatalos honlapjának közlése szerint a hatszoros magyar válogatott játékos 2015 júniusáig lesz a lila-fehérek futballistája új kontraktusa értelmében.

„Valójában ugyanaz a szerződésem él tovább, ami eddig is volt. Amikor a tulajdonos úr átvette a klubot a térdsérülésem után, úgy egyeztünk meg, hogy ha minden rendben van a lábammal, akkor még két évig kitoljuk a szerződést. Most ez a korábbi szóbeli megállapodás került papírra. Tavaly, amikor hosszú idő után visszatértem, várható volt, hogy néha a folyamatos terhelés miatt egy-egy meccset még ki kell hagynom, de összességében nagyon örülök annak, hogy végig tudtam játszani a szezont. Boldog vagyok amiatt, hogy ezzel tovább folytatódik az újpesti pályafutásom is, hiszen ez is azt mutatja, hogy rendben van a lábam. Már nagyon közel van a kezdés, de mindenkit biztosíthatok arról, hogy azok a játékosok, akik most a keret tagjai, teljesen átérzik, hogy meccsről meccsre száz százalékot kell nyújtani Újpesten – ezzel a mentalitással megyünk majd neki a Paks elleni szezonnyitónak is” – mondta az ujpestfc.hu-nak Vermes Krisztián.Vermes Krisztián.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: A hazai pálya lesz a lilák elleni motivációnk!

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 13:13

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

A portugál élvonalból igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 18:47

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32

Szendrei Norbert: Gólerős csatárra van szükségünk

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 08:37
Ezek is érdekelhetik