Újpest: ezért mondott igent Novothny Soma a liláknak

Vágólapra másolva!
2016.08.04. 13:48
Novothny Soma reméli, hogy az Újpest számára kedvező döntés születik a nemzetközi Sportdöntőbíróságon, és ő hamarosan bemutatkozhat a lila-fehérek labdarúgócsapatában.

„Voltak megkeresések, de az Újpest volt az első – kezdte választása indoklását a minap szerződtetett Novothny Soma a klub honlapjának. – Leültem a mesterrel június közepén, vége felé, és ő megerősítette, számítana rám. Nyilván meg kell verekedni a helyekért, de számít rám. A menedzsereimmel úgy ítéltük meg, hogy ez egy jó döntés, előrelépés számomra.”Novothny Soma a klub honlapjának. – Leültem a mesterrel június közepén, vége felé, és ő megerősítette, számítana rám. Nyilván meg kell verekedni a helyekért, de számít rám. A menedzsereimmel úgy ítéltük meg, hogy ez egy jó döntés, előrelépés számomra.”

Mint beszámoltunk róla: a Sint-Truiden megvásárolta Novothny játékjogát az olasz Napolitól, és a fiatal labdarúgó a belga élvonalbeli klubban játszik a következő szezonban abban az esetben, ha az Újpestre kiszabott átigazolási tilalom érvényben marad. Ha a lilák mégis igazolhatnak, kölcsönjátékosként a Megyeri úton folytatja.

A legutóbbi szezonban a DVTK-ban futballozó, Újpesten most munkába álló Novothny elmondta: „százszázalékosan edz”, és reméli, hogy „elintéződnek az ügyek”, és az NB I-ben, Nebojsa Vignjevics legénységében folytathatja.

„Örülök, hogy itt lehetek, hogy végre elkezdhetem a munkát egy csapattal, és nagyon remélem, hogy itt tudok bemutatkozni” – fogalmazott, hozzátéve: Kecskés Ákost és Banai Dávidot jól ismeri az U21-es válogatottból, és ha másként nem, ellenfélként minden újpesti klubtársához volt már szerencséje, szóval ismeri a csapatot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik