Újpest: jó úton halad az egy évvel hosszabbító Kiss Zoltán felépülése

Vágólapra másolva!
2011.08.30. 19:32
Címkék
Kiss Zoltán egy évvel, 2012. június 30-ig meghosszabbította szerződését az Újpest labdarúgócsapatával – adta hírül a klub honlapja. A márciusban súlyos térdsérülést szenvedő védő októberben már szeretne újra a keret tagja lenni.

„Nagyon örülök, hogy aláírhattam az új megállapodást, mert szeretek Újpesten játszani – nyilatkozta Kiss Zoltán az ujpestfc.hu-nak. – Sérülésem előtt már tárgyaltunk, és akkor is azt mondtam, ha nem sikerül külföldre igazolnom, csak az Újpest jöhet szóba Magyarországon. Ami az állapotomat illeti: jó úton haladok a felépüléssel, éppen tegnap vettem részt orvosi felülvizsgálaton, ahol azt a választ kaptam, hogy minden rendben. Ha minden jól halad a továbbiakban is, akkor október elején már teljes értékű munkát végezhetek a csapattal, és a hónap végén már játszhatok is. A szívem szerint 22-én, az FTC elleni derbin már szeretnék tagja lenni a keretnek. Addig is végzem ez edzéseken az erősítő gyakorlatokat, folytatom a gyógytornát, az úszást és az aquafitneszt, de már elkezdtem a labdás feladatokat is.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik