Újpest: Nem számítottam ilyen hamar a válogatott meghívóra - Ahjupera

Vágólapra másolva!
2011.03.10. 23:23
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest játékosa, Jarmo Ahjupera az ujpestfc.hu-nak adott interjúban kifejtette, nem számított rá, hogy ilyen hamar meghívót kap hazája nemzeti tizenegyébe. Mint ismeretes, a játékos ma meghívót kapott az észt válogatottba.

„Váratlanul ért, hogy ilyen gyorsan meghívtak a válogatott keretébe. Az észt válogatott játékosainak nagy része hazájában játszik, nagyon kevesen szerepelnek külföldön. Úgy érzem, a magyar élvonal erősebb az észtnél, ezért, ha itt lehetőséget kapok, és jól játszom, számíthatok rá, hogy pályára léphetek a nemzeti csapatban. Másrészről pedig jól ismernek engem, tudják, mire vagyok képes” – fogalmazott Jarmo Ahjupera.

Az észt válogatott Tallinnban játszik nemzetközi felkészülési mérkőzést március 25-én Uruguayjal, majd március 29-én Szerbiával.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik