Újpest: Szlezák Zoltánt szerződtette a klub, a B-csapat edzője lesz

Vágólapra másolva!
2010.06.04. 01:02
Címkék
Az Újpest hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub szerződtette Szlezák Zoltánt a lilák korábbi kiváló játékosát, aki a B-csapat edzőjeként dolgozik majd.

A második csapat eddigi szakvezetője, Víg Péter ugyanis Mészöly Géza vezetőedző első számú segítőjeként dolgozik majd a 2010–2011-es szezon kezdetétől.

Szlezák Zoltán bemutatkozása nem várat sokat magára: már a szombati, Érd elleni bajnoki találkozón ő irányítja a fiatalokat.

Az 1967. december 26-án született Szlezák Zoltán 1987-től másfél évtizeden keresztül szolgálta az Újpestet. A kilencszeres válogatott futballista Újpesten – 14 esztendő alatt – 356 bajnoki mérkőzésen 16 gólt szerzett. Kétszeres bajnok, Magyar Kupa- és Szuperkupa-győztes. Az Újpest után szerepelt a Videoton csapatában, majd tagja volt az NB II-es Újpest FC-Fót együttesének is.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: madridi derbi a BL nyolcaddöntőjében

Minden más foci
1 órája

Matthäus: A Bayern München Németország első számú csapata; Tomori: A legvégén eksztázisba kerültünk

E-újság
1 órája

Utolsóként a tizenegyesekkel felülkerekedő Nottingham jutott be az FA-kupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
1 órája

Import kell a hazai helyett? – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

A Verona elleni győzelmével a Juventus a forduló nyertese

Olasz labdarúgás
2 órája

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
3 órája

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
3 órája

Ralf Schumacher szerint irreális, hogy Hamilton vb-t nyerjen 2025-ben

F1
4 órája
Ezek is érdekelhetik