Unjuk a banánt! –  Bodnár Zalán     publicisztikája

Régen a kis falumban csak egy zöldség-gyümölcs bolt volt, áfészes. Abban sem volt sok minden: egy kis alma, körte, szilva, barack, miegymás. Banán nagyon ritkán.

Aztán jött a rendszerváltás, és megnyitott egy nagy bolt, amelyben volt zöldség-gyümölcs részleg is. Kaphattunk ott mindent, amiről addig csak álmodhattunk: volt banán, narancs, kivi, datolya, füge is. Drágább volt, de megérte. Közben az áfészesnek egyre silányabb lett a kínálata, volt, hogy már almát sem lehetett kapni benne.

Egy-két év múlva megnyitott egy újabb nagy élelmiszerbolt, hasonlóan nívós zöldség-gyümölcs kínálattal. Csak néztünk nagyot. Már a harmadik a mi kis falunkban. Úgy éreztük, rögvest tejjel és mézzel fog itt folyni a Kánaán. De ez a Harmadik Bolt első nap bejelentette, hogy attól fogva csak nála kapható banán a faluban. Megállapodott ugyanis közvetlenül egy afrikai banánköztársasággal, hogy magasabb árat fizet érte, mint bármelyik versenytársa, ezért csak neki van joga árusítani. Annyi banán érkezett hozzá, hogy nem győzte lepakolni és kirakni a pultra, ezért az áfészestől átcsábított egy dolgozót magasabb fizetéssel. Nem örültem neki, hogy mostantól két helyről kell beszereznem a természetes vitaminadagomat, de úgy voltam vele, legalább szinte minden gyümölcs van a faluban.

Aztán egy nap a Második Bolt bejelentette, hogy csak az vásárolhat nála gyümölcsöt, aki aláírja pecsétes papíron, hogy egy évig sehol máshol nem vásárol gyümölcsöt. Hűséget vállal. Nem nagyon értettem, mire is jó ez, de hát legyintettem, elkönyvelve, biztosan ilyen diszkrét ennek a vadkapitalizmusnak a bája. Aláírtam, mint sokan mások, így egy évre lemondtam a banánról – pedig az volt a kedvencem. Mindegy, átszoktam a kivire, abban amúgy is több a vitamin, még ha savanyúbb is.

Ezután nem sokkal nyitott meg a Negyedik Bolt. Őrület! Csakhogy az meg első nap bejelentette, hogy attól fogva csak nála lehet kivit kapni, amit addigra már nagyon megkedveltem. Úgy is nevezte magát, hogy Kivibolt. A másik három megpróbált tőle – mint egy nagykertől – méregdrágán, többszörös áron kivit vásárolni, de nem adott el. Zsarolni kezdte a másik hármat, hogy csak akkor ad nekik kivit, ha cserébe áron alul adnak neki szilvát és barackot. Az üzlet nem köttetett meg. A falu nagy része kivi nélkül maradt.

A régi áfészes ekkorra már teljesen lepusztult, ám jött a kormányváltás, az Áfész-boltot megvette az állam, és újjávarázsolta. Polcaira visszatértek a legszebb almák, és volt végre ott is datolya, narancs meg minden. Vagyis majdnem minden, mert banán és kivi pont nem. De nagyon olcsó volt és jó.

Ekkor megnyitott egy független zöldséges a kicsiny falumban. Nem nagyon rúghatott labdába eleinte, alig volt néhány terméke. De volt valamije, ami egyik másiknak sem: gránátalmája. Talán semmiben sincs annyi vitamin, mint a gránátalmában, és az Ötödik Bolt rövidesen rendkívül népszerűvé vált. Egy gránátalma 650 forintba került, de aki aláírta pecsétes papíron, hogy csak ott vásárol gyümölcsöt, sehol máshol, annak csak 100 forintba került, és kapott mellé ajándékba két-két kiló szilvát és barackot is. Ja, és alá kellett írni, hogy két évig nem vásárol máshol semmiféle gyümölcsöt.

De ezt már nem írtam alá, elegem lett. Úgy döntöttem, visszatérek a banánhoz, kell a fenének az a gránátalma. Visszamentem ahhoz a bolthoz, amely banánt árulhatott – bízom benne, hogy az olvasó még tudja követni, melyik volt az –, és mondtam, hogy nem érdekel, mennyibe kerül, de kell a banán, és nem írok alá semmit. Erre megkérdezték, melyik utcában lakom. Megmondtam. Közölték, hogy sajnos az abban az utcában lakóknak technikai okokból nincs lehetőségük banánt vásárolni náluk, de már dolgoznak rajta, hogy a jövőben legyen. Esetleg költözzek el, hátha.

Úgy gondoltam, mégis jó lesz nekem az a gránátalma is. Aláírtam azt a rohadt hűségidőt egy évre. Mondhatom, a gránátalma kiváló gyümölcs, jó hatással volt az idegeimre is.

Fél év múlva nyitott meg a hatodik zöldség-gyümölcs kiskereskedés nálunk, és ezt már senki sem akarta elhinni a faluban. Több volt az egy főre jutó zöldségesek száma, mint Pesten. Rögtön bejelentette, hogy mostantól csak nála lehet szőlőt és körtét kapni, de kiderült, hogy nincs még raktára, pedig már tart a szüret. Rá is rohadt a termés fele, a többinek meg lement az ára. Néhány hét múlva felajánlotta a Kiviboltnak, hogy a szőlő és a körte felét mégis átadja neki, ha megfelezik a felvásárlási költségeket, továbbá bérelhet egy raktárhelyiséget. A Kivibolt belement az üzletbe, pedig a vásárlói egy része ekkor már inkább megfizette a hűségszerződése megszegése miatti gigászi kötbért, csakhogy szőlőt vásárolhasson. Én végképp letettem a garast a gránátalma mellett, már jobban szerettem, mint a banánt. Úgy voltam vele, hogy azt már nem adom.

Nem részletezem tovább, lényeg, hogy a legutóbbi időkig a faluban három nagy bolt volt, ezekben összesen kilenc zöldséges (mert egy megszűnt közben), plusz az áfészes, vagyis tíz. Az áfészesbe bárki mehet, a másik három közül viszont mindenki csak abba az egybe, amelyhez hűségszerződés köti. Az egyikben van ez, a másikban az, a harmadikban amaz – de ki tudja, holnap cserélődik-e.

Amikor a járvány előtt nem sokkal a tizenegyedik zöldség-gyümölcs üzlet is megnyitott minálunk, gyakorlatilag semmi sem volt, amit árulhatott volna. Azzal kezdte, hogy kicsi gránátalmákat is fog árulni, amely egyesek szerint a nálunk elterjedt nagynál is finomabb, és itthon szinte teljesen ismeretlen. Bejelentette továbbá, hogy lehet majd nála ribizlit is kapni, amit akkor épp nem árult a másik tíz bolt egyike sem. Biztató kezdet.

Ám ekkor jött a hír, hogy a nagy gránátalmákat árusító boltnak lejárt a szerződése az amerikai beszállítóval, az új, Tizenegyedik Bolt pedig alaposan ráígért az eddigi árra, és szeptembertől csak ő árulhat gránátalmát. Kicsit is, nagyot is. Az üzlet vezetője közölte: az a céljuk, hogy mindenki vásárolhasson a faluban gránátalmát, de ehhez még meg kell állapodnia két másik bolttal. Szeptemberre ígért megállapodást, öt nap múlva indul a gránátalmaszezon, de a nagy gránátalmának még se híre, se hamva, csak a kicsinek. Abból is persze csak azok vehetnek, akiknek van hűségszerződésük.

Így megy ez a mi kis falunkban. Az embereknek már görcsbe rándul a gyomruk, ha új zöldséges-gyümölcsös nyit, hiszen mindegyik azonnal zsarolással indít, kiszolgáltatott helyzetbe hozza a gyümölcsök szerelmeseit, sokáig lebegteti, vásárolhatnak-e a kedvenc gyümölcsükből, majd amikor eléri, hogy hűségszerződést kössenek vele a vásárlók, rövidesen elveszíti az adott gyümölcsre vonatkozó árusítási engedélyét, amely átkerül egy másik bolthoz, amelyben az emberek hiába fizetnének érte többet, nem engedi őket a megkötött hűségszerződésük. Már mindenki tudja, hogy – paradox módon – a minél több gyümölcsbolt egyre kevesebb gyümölcsöt jelent.

A félreértések elkerülése végett: ez az írás tényleg a gyümölcsökről szól. Aki esetleg azt feltételezné, hogy ez valamiféle parabola, holmi átnevezett szereplőkkel megírt valós történet, amelyben a kis falu Magyarország, a gyümölcsök sportágak és sportligák, a zöldségesek sportcsatornák, a nagy boltok pedig televíziós kábelszolgáltatók, az nagyon súlyos tévedésben van, hiszen nyilvánvaló, hogy a valósággal való minden hasonlatosság pusztán a véletlen műve lehet. Már csak logikusan belegondolva is képtelenség, hogy 2020-ban ilyesmi történjen, hogy míg a sportcsatornák és a szolgáltatók egymást revolverezik, a nyílt csatamezőn épp a sportrajongókat állítják középre golyófogónak, hogy aztán a csata után összeölelkezve, együtt mulassanak a tetemük fölött.

Mindenesetre mi a falunkban már nem akarunk több gyümölcsboltot, vagy legalábbis olyat szeretnénk, amely nem zsarolással és szemétkedéssel kezd, hanem kivételesen pozitív gesztussal. De arra várhatunk. Megutáltam már a banánt, a kivit és a gránátalmát is. Hányingerem van mindtől. Azt hiszem, visszatérek az almához. És ha néha-néha banánra, datolyára vagy éppen kivire szottyanna kedvem, hát én is elgondolkodom azon, hogy lopni fogok, ahogy mások is teszik. Ahogy rákényszerítettek erre az évek során.

Mert vitamin azért kell. Főleg ilyen vírusos időkben.