Vasas: Nem szeretnénk mini stadiont! – írják a szurkolók

A levelet az alábbiakban tartalmi változtatás nélkül közöljük:

„TISZTELT ELNÖK ÚR!

Kedves Markovits László!

A lelkesedésünk késztetett ennek a levélnek a megírására.

A lelkesedésünk és a klubszeretetünk.

Bennünket egyetlen cél vezérel, segíteni kedvenc klubunknak. Segíteni bármi áron, sőt minden áron.

Ha kell, teli torokból kiabálva, üvöltve a lelátón, s ha a helyzet úgy hozza, nyílt levél formájában érvelve, figyelmet felkeltve. Mert ez most a célunk, s bízunk benne, hogy Tisztelt Elnök Úr partner lesz elképzeléseinkben, ötleteinkben, vágyainkban.

A stadionügyről van szó.

Természetesen mi is tisztában vagyunk vele, hogy köszönet és hála jár mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy a mi lepukkant, mindenki által kritizált szocreál hangulatú, korszerűtlen stadionunk helyén újat, csillogó-villogót, szépet, modernet kapunk.

Még egyszer: köszönet és hála.

Mi szerettük a régit, mert a mienk volt. Ide jártunk évek, évtizedek óta, hóban, fagyban s olyan hőségben, amelytől még Afrikából érkezett idegenlégiósunk is hőgutát kapott. Szerettük ezt a pályát, de elfogadtuk a végítéletet, megértettük a bontás, a dózerolás, a változás fontosságát. Hiszen nekünk, Vasas-szurkolóknak épül majd az új.

De nem mindegy, milyen és mekkora.

Nagyon nem mindegy!

Tisztelt Elnök Úr! Mi most afféle Don Quijote szerepre kérjük önt, és ha kell, mi sok százan, több ezren leszünk ön mellett Sancho Panza. Úgy gondoljuk, közös a cél, és Ön, Tisztelt Elnök Úr, ugyanazt szeretné, amit mi: a Vasas múltjához, hagyományaihoz méltó stadiont!

Fogalmazzunk tehát konkrétan: nem szeretnénk, ha az eredeti tervek szerint kezdődne az építkezés. Nem szeretnénk, ha ötezres mini arénánk lenne. Nem szeretnénk, ha a Vasast ugyanoda sorolnák, ahová néhány feltörekvő és általunk tisztelt vidéki kis klubot.

Clubunk tradíciói túlzás nélkül érnek annyit, mint fővárosi és vidéki riválisainké. A jelenünk pedig sok esetben még fényesebb is. Nincs miért a sor végén maradnunk.

Mi, Vasas-szurkolók úgy gondoljuk, olyan új létesítmény méltó klubunkhoz, szeretett csapatunkhoz, mint amilyenről Kispesten, a Bozsik-stadionnal kapcsolatban olvasni. Legyen nyolcezres az Illovszky Stadion is, hogy adott esetben hazai környezetben játszhassunk nemzetközi kupameccset. Ne kelljen költöznünk sem Újpestre, sem Dunaújvárosba, sem Akasztóra, se a világ végére. Ha már bontanak, ha már terveket készítenek, ha már építkeznek, akkor legyen olyan ez a stadion, amilyennek lennie kell, az elkövetkező ötven, száz évben. Mi nem gondoljuk, hogy „később lehet variálni…” a befogadóképességgel.

Ne variáljanak – egyből a legjobbat, a legkorszerűbbet építsék meg nekünk is.

Lehet, azt gondolja, kissé elkéstünk ezzel a kéréssel, hiszen a bontás már megkezdődött. De az építés még nem. És a korábban stadiont kapott egyesületek esetében is jókora változásokon mentek, mehettek keresztül az épülő létesítmények és költségvetések, miért ne lehetne változtatni az Illovszky stadion esetében is?

Ismerjük a befogadóképesség növekedésének állomásait, tudjuk, hogy nem innen indultunk. Azokhoz a számokhoz képest elismerjük, még az 5000 férőhely is soknak hat. De soknak fog hatni 20-30-40 év múlva is? Nem kérünk 20 000-es stadiont, belátjuk, irreális lenne. Azonban a jelenlegi hazai nézőszámok 70% feletti kihasználtságot jelentenének a tervezett arénában. Kérjük Elnök urat, lássa be, nem sok tartalékot hagyunk a jövő szurkolóinak.

Azzal is tisztában vagyunk, hogy ez a kormány az, amelyik hajlandó modernizálni a sport infrastruktúrát. Ha ezek a fejlesztések lezajlanak, a stadionfejlesztések kérdése hosszú évtizedekre lekerül a napirendről. Nem kell jóstehetség hozzá, hogy azt mondjuk, ezt az új stadiont úgy bontják majd el, ahogy most megépül. Ezért kell, muszáj és szükségszerű az elérhető legnagyobb stadiont megépíteni. Mert mi egy sikeres és egyre népszerűbb Vasasban hiszünk. És Ön is azért dolgozik.

Tisztelt Elnök Úr! Mi nagyra értékeljük, hogy az Ön által vezetett klubunk rendkívül sikeres volt a riói olimpián. Lelkesen, büszkén tapsoltunk Szilágyi Áronnak, Szász Emesének, Hosszú Katinkának. És büszkék vagyunk a női röplabdázóinkra is. Mint ahogy magunkénak érezzük valamennyi Vasas-sportolót. Örömmel olvassuk, amikor a Curling Szakosztályunk tagjai ügyesen seprik a jeget, amikor a Természetjáró Szakosztályunk tagjai nem tévednek el a Börzsönyben, és a Darts Szakosztályunknál is mindig vannak eldobható nyilak.

De a futball mindenekfelett!

A labdarúgócsapat számunkra az első. Arra is készek vagyunk, hogy aláírást gyűjtsünk kérve, szinte követelve bárkitől, akár még a Jóistentől is, hogy nagyobb stadiont kapjunk. Jámbor János és Vancsa Miklós az Ön segítségével is lerakta az alapokat, már van egy olyan csapatunk, amely igenis megérdemelné mindazt, amiért mi most harcolunk.

Mert harcolunk – ha kell a végsőkig.

Önt is erre kérjük Tisztelt Elnök Úr, miattunk és saját maga miatt is tegyen meg mindent.

Mi Ön mögött állunk.

S reménykedünk.

Még nem késő – még semmi sem késő.

Bízva megértésében, maradunk tisztelettel,

a Vasas-szurkolók”