Vasas: német másodosztályt megjárt védőt igazoltak – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.19. 13:49
null
Felix Burmeister (jobbra) két évre írt alá (Fotó: vasasfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas hivatalos honlapján bejelentette Felix Burmeister szerződtetését.

 

Az angyalföldi klub tájékoztatása szerint a legutóbb a német másodosztályban futballozó játékos szerződtetését Michael Oenning vezetőedző szorgalmazta. Burmeister 2018. június 30-ig szóló megállapodást kötött az együttessel.

A 26 éves, középhátvédként és középpályásként is bevethető játékosnak az előző szezon végén lejárt a szerződése az Arminia Bielefeldnél. Pályafutása során 31-szer játszott a német másod-, 68-szor a harmadosztályban, s hét alkalommal a Német Kupában.

Vancsa Miklós ügyvezető igazgató a klub honlapján elmondta, a Vasas csatárt szeretne igazolni, a próbajátékon lévő Mahir Saglikkal zajlanak a tárgyalások.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:
Felix Burmeister
(német, Arminia Bielefeld – Németország, szabadon igazolhatóként), Manjrekar James (kanadai, DVTK), Király Botond (Rákosmente), Vaskó Tamás (Békéscsaba)
Kölcsönbe érkezők: Sallói Dániel
(Sporting Kansas City, kölcsönben Swope Park Rangers – Egyesült Államok), Vukasin Polekszics (montenegrói, Békéscsaba)
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (Siófok), Gál Mátyás (Siófok), Murka Benedek (Siófok), Tamás László (Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kleisz Márk
Kiszemeltek:
Bajner Bálint (Paks) Lencse László (Puskás Akadémia, legutóbb Újpest, kölcsönben), Mahir Saglik (török-német, Paderborn – Németország, szabadon igazolható)
Távozók:
Milos Adamovics (szerb, FK Radnik Szurdulica – Szerbia), Gál Mátyás, Grúz Tamás (Budafok-Újbuda), Hermány Bence (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Christian Müller (német), Danijel Romic (horvát, érdeklődnek iránta: Hapoel Katamon Jerusalem – Izrael), Tamás László (Balmazújváros)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Korcsmár Zsolt (Lech Poznan – Lengyelország), Sallói Dániel (Gyirmót), Vida Máté (Videoton)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik