Vasas: szerződést hosszabbított a válogatott balhátvéd

Vágólapra másolva!
2017.01.28. 15:33
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas hivatalos honlapján jelentette be, hogy az egyszeres magyar válogatott balhátvéd, Hangya Szilveszter 2019. június 30-ig meghosszabbította szerződését az angyalföldi klubbal.

A 23 esztendős futballista 2015-ben került a Vasashoz, melynek színeiben azóta 45 első osztályú mérkőzésen egy gólt szerzett. Teljesítményével felhívta magára Bernd Storck szövetségi kapitány figyelmét, és tavaly novemberben a Svédország elleni felkészülési meccsen bemutatkozhatott a magyar válogatottban.

„A Szilveszterrel megkötött szerződéshosszabbítás is azt jelzi, hogy a Vasas FC megtartja értékeit és hosszú távon számít fiatal tehetségeire” – mondta a klub hivatalos honlapjának Vancsa Miklós ügyvezető igazgató.

„Nagy öröm számomra, hogy a Vasas számít rám, bíznak bennem és ezt nagyon köszönöm a vezetőségnek. Nagyon fontos csapat számomra a Vasas, hiszen itt lettem NB I-es játékos és válogatott is. Külön köszönöm, hogy 2015 telén bizalmat szavaztak nekem, majd átigazoltak, és remélem, hogy játékommal megszolgáltam ezt a bizalmat” – nyilatkozta Hangya.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik