Végh Zoltán: 22 év regénye

– Elsietett döntést hozott, hiszen még nincs 42 sem…
– Ha majd valaki a közeljövőben megtalálja az örök fiatalság forrását, odamegyek egy kancsóval, belekortyolok, és folytatom a védést. Tudniillik egyszerűen megöregedtem – mondta Végh Zoltán. – Legalábbis a testem állandóan jelez, hol itt fáj, hol ott sajog. Kínlódom az ízületeimmel, már nehezemre esik a vetődés, a kemény edzés. A Vasasnál például tavaly tavasszal már úgy léptem pályára néhány meccsen, hogy szó szerint fizikai fájdalmakkal küszködtem. Ennek így semmi értelme, mondtam magamban.

– Ehhez képest nem vonult vissza Angyalföldről, hanem a Ferencvároshoz szerződött.
– Óriási megtiszteltetés volt a számomra, hogy hívtak a Fradiba. Eleve úgy szerződtem, hogy ülök a kispadon, ha kell, beszállok, és segítek. Úgy gondoltam, pályafutásom méltó befejezése lesz, hogy a Ferencváros labdarúgójaként vonulhatok vissza. Az más kérdés, hogy mindössze egyszer védtem (bajnokin, amúgy összesen három alkalommal – a szerk.) a zöld-fehérek első csapatában. Ki is kaptunk a Haladástól 2–1-re.

– Tehát végleges a döntése?
– Olyannyira, hogy július 1-jétől hivatalosan is az FTC kapusedzője vagyok, dolgozom az NB II-es együttesnél délelőttönként az Üllői úton, délutánonként pedig a Népligetben Kakas Lacival együtt a különböző korosztályos csapatoknál. Tizenkettőtől tizenkilenc éves korig mi foglalkozunk az ifjú kapusokkal, és mondhatom, élvezem a munkát. Folyamatosan képzem magam, tanulok, és ki tudja, egyszer még az is lehet, hogy vezetőedzőként dolgozom.

– Igazán nem akarom piszkálni, de Dino Zoff negyvenévesen világbajnoki címet nyert az olasz válogatottal 1982-ben Spanyolországban. És egy évvel később Athénban ő védte a Juventus kapuját a Hamburg elleni BEK-döntőn.
– Dino Zoff csodálatos kapus volt, és a jelek szerint az ő ízületei jobban bírták, mint az enyémek. Higgye el, így is teljes a pályafutásom, nyertem bajnoki címet, Magyar Kupát, védhettem a válogatottban, szerepelhettem megannyi magyar klubban, bejártam a világot, és abból éltem, amit a legjobban szerettem, vagyis a futballból.

– Akkor mondok is mindjárt egy védősort: Simon Tibor, Váczi Dénes, Urbán Flórián, Keller József.
– Az első válogatottságomat idézi San Salvadorban, 1991 decemberében. Húszéves voltam, Glázer Róbert volt a kapitány, és meghívott. A meccs 1–1 lett, és én ott pontosan érezhettem a saját bőrömön, hogy a magyar futball változóban van, és nem jó irányba. Kilenc évvel azelőtt a vb-n még 10–1-re megvertük Salvadort, mi meg örültünk a döntetlennek.

– Mondok még egy válogatott meccset, amelyet gyaníthatóan sohasem felejt el, tudósítóként magam is ott voltam. Azon az edzésen, 1993 őszén az Üllői úti stadionban, amikor Zsiborás Gábor összeesett, elvesztette az eszméletét, és néhány nappal később meghalt. A Fradi-pályán a tragédia előtt néhány perccel még ön rugdosott kapura a népszerű Zsigának.
– Borzalmas, kitörölhetetlen emlék. Zsiborást fantasztikus kapusnak tartottam, sokszor dolgoztunk együtt, rengeteget tanultam tőle. Azon az edzésen valóban én melegítettem be őt, a tizenegyespontról lődöztem neki kapura, amikor egyszer csak azt mondta: „Melegem van, bemegyek az öltözőbe, addig állj be a kapuba…” Én meg beálltam. Ő pedig a Fradi-székháznál összeesett. Nem volt könnyű a meccsre, az oroszok elleni Eb-selejtezőre koncentrálni.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY FOGLALKOZTATJA-E VÉGHET EGY BÚCSÚMECCS, ÉS HOGY HOGYAN VÉLEKEDIK A MAGYAR LABDARÚGÁS ZUHANÓREPÜLÉSÉRŐL, KERESSE A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁT!