Videoton: Djordjic elmondta, szerződést bontott a fehérváriakkal

Vágólapra másolva!
2011.06.16. 19:48
Címkék
Az már korábban kiderült, hogy a Videoton új vezetőedzője, Paulo Sousa sem számol a Svédországból szerződtetett Bojan Djordjiccsal, aki az expressen.se oldalnak adott nyilatkozatában elmondta, szerződést bontott a fehérvári klubbal.

„Megegyeztünk a vezetőkkel a szerződésbontásról. Úgy érzem, a jelenlegi helyzetben mindkét fél számára megfelelő döntést hoztunk" – nyilatkozta a Videotontól távozó Bojan Djordjic a svéd expressen.se internetes oldalnak.

A svéd-szerb kettős állampolgárságú középpályás tavaly nyáron, Martin Kayongo-Mutumbával együtt érkezett a Videotonhoz az AIK Solnától, ám egyik futballista sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mindketten alig kaptak lehetőséget, Mutumba már télen visszatért az AIK-hoz.

Djordjic a jövőjéről egyelőre nem kívánt beszélni, így azt a korábbi hírt sem kommentálta, miszerint felvetődött a neve az angol élvonaltól búcsúzó Blackpoolnál.

Az expressen.se információi szerint a Videoton kétmillió svéd koronáért, vagyis megközelítőleg 218 ezer euróért (58 millió 649 ezer forint) vásárolta meg tavaly a középpályást az AIK-tól.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik