Videoton: Megtiszteltetés Bölöni László érdeklődése - Elek Ákos

Vágólapra másolva!
2011.07.06. 10:30
Címkék
Amint arról a Nemzeti Sport Online korábban beszámolt: francia, belga és holland klubok mellett a görög PAOK labdarúgócsapatának figyelmét is felkeltette Elek Ákos. Az együttes vezetőedzője, Bölöni László tárt karokkal várná a Videoton válogatott középpályását, de elmondása szerint eddig még nem tárgyaltak a fehérvári játékos megvételéről. Az érintett futballista megtiszteltetésnek veszi már a görögök érdeklődését is, ám egyelőre nem foglalkozik vele.

„Természetesen én is hallottam, hogy a PAOK Szaloniki szeretne a soraiban tudni – nyilatkozta Elek Ákos a Nemzeti Sportnak. – Nem tagadom, megtisztelő, hogy Bölöni László, a görög együttes vezetőedzője tárt karokkal vár, de egyelőre csak a Szuperkupára és a Bajnokok Ligája-mérkőzésre koncentrálok."Elek Ákos a Nemzeti Sportnak. – Nem tagadom, megtisztelő, hogy Bölöni László, a görög együttes vezetőedzője tárt karokkal vár, de egyelőre csak a Szuperkupára és a Bajnokok Ligája-mérkőzésre koncentrálok."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik