Videoton: Sousa a mi vendégünk volt kedden - Garancsi

Vágólapra másolva!
2013.09.12. 17:50
Paulo Sousa Garancsi István, azaz a Videoton vendégeként nézte meg a keddi Magyarország–Észtország (5–1) világbajnoki selejtezőt – ezt az NB I-es klub tulajdonosa árulta el csütörtökön.

„Paulót én hívtam meg, mármint a Vidi, akkor, amikor még nem voltak sérült játékosaink. Nagyon nagy örömmel töltött el, hogy elfogadta a meghívásunkat. Amikor engedi az ideje, a jövőben is meghívjuk a hazai vagy válogatott meccsekre, mint a Vidi vendége. Nagy megtiszteltetés nekünk, hogy eljött. Ennyi történt! Nagyon jó a kapcsolatunk, és remélem a jövőben ez továbbra is így marad. Paulo továbbra is figyelemmel kíséri a Vidi és a magyar csapatok szereplését. Azt tudom, hogy legalább három-négy magyar játékost folyamatosan figyel – írta Garancsia Facebookon folytatott chatjén arra a felvetésre, hogy a portugál szakember válthatja Egervári Sándort a szövetségi kapitány posztján. – Eszembe jut, mikor Paulo volt az edzőnk, és itt volt Pintér Attila és szintén jegyzetelt, akkor azt hozták le, hogy már ő a Vidi kijelölt edzője."

Azt is megkérdezték Garancsitól, miért nem igazol a Videoton és a többi NB I-es csapat rendszeresen másod- vagy harmadosztályú kluboktól (leszámítva persze a második csapatokat), illetve egymástól.

„Magyarországon, ha a Vidi jelentkezik valakiért, horribilis összegeket kérnek, valahogy nem alakult ki egészséges játékospolitika az NB I-es csapatok között. Ez tény – szólt Garancsi válasza. – Sokat szenvedünk ettől, él az a mentalitás, ha kölcsönadok valakit, akkor téged erősítelek. Ezen hamar kell változtatni, sok játékos emiatt nem tud továbblépni. Külföldről pedig jönnek a tehetséges, ingyen igazolható játékosok. A háttérben nálunk nagyon sok fiatal játékos kopogtat. De ez mind idő, mire a 15 évesből 18 éves lesz, a 16-ból pedig 19."

A Sóstói Stadion felújításáról is esett szó.

„Tervezzük az egész stadion fedetté való átalakítását. A lelátókat közelebb szeretnénk hozni a pályához. Amikor majd ez mind eldőlt, a közbeszerzések lebonyolódtak, akkor tudjuk megmondani, hogy hol játszunk majd a munkálatok alatt – írta Garancsi, akinek a kérdező a felcsúti pályát ajánlotta. Az időzítésről is szó esett. – Pontos válaszokat két-három hónap múlva tudok adni. Nagyon sok hasonló befogadóképességű stadiont megnéztem már. Sok ötletet »elloptunk«, ezeket majd beépítjük."

 

Legfrissebb hírek

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

„Nem szabad a pontkülönbségekkel foglalkoznunk” – a helyzet jó, de nem reménytelen

Kosárlabda
2025.02.08. 12:11

Marco Rossi: Nikitschernek a Valladolid nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont

Magyar válogatott
2025.01.30. 09:54

Ahogyan szoktuk: megvertük az olaszokat

Népsport
2025.01.18. 07:57

Kerkez Milos a világszint közelében

Légiósok
2025.01.10. 09:51

Kulcsember láthatatlan pozícióban – interjú a válogatott középpályásával, Nikitscher Tamással

Képes Sport
2024.12.24. 10:49

Szavazzon a XX. század góljára! – Hrutka János, 1998. október 14., Magyarország–Románia 1–1

Magyar válogatott
2024.12.14. 18:11
Ezek is érdekelhetik