Videoton: tényszerű kivizsgálást kér a klub az MLSZ-től

Vágólapra másolva!
2017.10.28. 21:59
null
Ezekiel Hentyt a meccs után felhergelte az újpestiek játékosa, emiatt vesztette el a fejét a nigériai – a Videoton kivizsgálást kér (Fotó: Földi Imre)
A Videoton FC közleményt adott ki a szombat délutáni Újpest–Videoton bajnokit követően történt incidenssel kapcsolatban. Mint arról beszámoltunk, Ezekiel Henty, a székesfehérváriak labdarúgója kárt okozott az Újpest egyik öltözőajtójában, miután a lila-fehérek egyik játékosa, az NS információi szerint Bojan Szankovics rasszista megjegyzést tett rá. A közleményt teljes egészében közöljük:

„Csapatunk izgalmas mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott az Újpest FC ellen a Szusza Ferenc Stadionban. Sajnos a meccs nem kizárólag a gólokról, valamint a pályán történt eseményekről marad emlékezetes, hanem a lelátón, valamint a lefújás után az öltözőfolyosón történtekről is.

Az UEFA 2001 óta a FARE szervezettel együttműködve küzd az intolerancia és a diszkrimináció ellen. 2013 májusában az európai szövetség a tagországokkal együtt a londoni UEFA-konferencián megegyezett abban, hogy még nagyobb erővel lépnek fel a labdarúgásban fellelhető rasszizmus ellen. Itt döntés született arról, hogy a játékvezetők felfüggeszthetik, sőt, akár le is fújhatják a találkozót, amennyiben ilyet tapasztalnak.

Az MLSZ erőfeszítései ellenére sajnos a Megyeri úton közel voltunk ehhez, és megjegyezzük, hogy korábbi idegenbeli mérkőzéseinken is lehetett volna hasonló okokból figyelmeztetni szurkolók egyes csoportját. Az Újpest–Vidi bajnokin a hangosbemondó már figyelmeztette a hazai drukkereket, akiknek egy kisebb része továbbra is rasszista megnyilvánulásokkal sértegette színes bőrű játékosainkat. Solymosi Péter végül nem függesztette fel a találkozót, amely a körülményekhez képest rendben befejeződött. Az öltözőfolyosón a hazaiak egyik futballistája megalázó, rasszista jelzővel sértegette az eredmény miatt amúgy is ideges Ezekiel Hentyt, aki ezt követően elveszítette a fejét, és kárt okozott a létesítményben.

Kovács Zoltán sportigazgató a helyszínen szóban elnézést kért, ezt írásban is meg fogjuk erősíteni, az okozott kárt pedig klubunk természetesen megfizeti. Bízunk benne, hogy mindenki más is vállalja a felelősséget a mai mérkőzésen történtekért, és a jövőben nem fordulnak elő hasonló esetek a magyar futballpályákon. Reméljük, az MLSZ nemcsak a büntetésekkel, felhívásokkal és reklámokkal lép fel a rasszizmus ellen, hanem a jelenlegi esetet alaposan, tényszerűen kivizsgálja, és ennek megfelelően dönt majd.

Videoton FC
”

Legfrissebb hírek

A góljával győzte le a Vidi a kedvenc csapatát – Wittmann Géza-interjú

Képes Sport
2025.03.23. 10:35

Koszorúzás az MLSZ centenáriumi emlékművénél az 1000. válogatott meccs után

Magyar válogatott
2025.03.22. 13:38

NB I: egy nappal előbb játszik Diósgyőrben a KTE

Labdarúgó NB I
2025.03.18. 11:17

Játékvezetői csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 18:31

Az MNASZ elnöksége nyílt levélben állt ki Szujó Zoltán elnök mellett

Egyéb autó-motor
2025.03.17. 16:30

Eddig nem ismert oldaláról és a magyar válogatott ezredik meccséről is beszélt Marco Rossi – videó

Magyar válogatott
2025.03.13. 16:41

Újabb két Vasas-meccs kerül képernyőre

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 12:46

A fél NB I-es mezőny pénzbüntetést kapott az MLSZ-től

Labdarúgó NB I
2025.03.07. 09:13
Ezek is érdekelhetik