Vidi: 823! Loki: 76! Fradi: 516! Újpest: 158! DVTK: 6!

Ízelítőül fejtsük meg máris a címet: a Videoton 823 percig játszott a vezetés birtokában (őszi rekord); a Debrecen mindössze 76 percig játszott hátrányban, ennél csak a Vidi „tudott jobbat”; a Ferencváros előnyben töltött perceinek száma 516 (a zöld-fehéreké a harmadik legjobb mutató); az Újpest csupán 158 percig volt hátrányban (ez a negyedik legjobb mutató); a DVTK pedig minden riválisánál többször, 6 mérkőzésen szerzett pontot úgy, hogy hátrányt kellett ledolgoznia.

Mielőtt kiállítanánk a klubok rövid bizonyítványát, illetve szavakban is elmerülnénk a félidők lélektanában, lássuk az elemzés alapját jelentő ábráinkat!

Az első infogram a vezetés megszerzéséről és az előny megtartásáról szól: a megfelelő karikákba kattintva összehasonlíthatják, hány percet játszottak a csapatok előnyben; hányszor szerezték meg mérkőzésük első gólját; hányszor szereztek vezetést; hányszor őrizték meg az előnyt; és hány olyan mérkőzést nem nyertek meg, amelyiken vezettek.

Kiderül például, hogy csupán három csapat akad a mezőnyben, amelyik mindig győzött, ha egyszer megszerezte a vezetést: a Videoton, az MTK – és a Lombard Pápa. Mielőtt túlságosan sokáig bambulnák leesett állal, árnyaljuk a képet: a pápaiak messze a legkevesebb időt játszották előnyben, mindössze 76 percet – ezért telelnek ott, ahol.

A második infogramon a hátrányledolgozási képességek szerint hasonlíthatjuk össze a csapatokat. Ki hány percet játszott hátrányban? Hányszor kapta mérkőzése első gólját? Hányszor került hátrányba? Hányszor nem tudott reagálni? Hány olyan mérkőzésen tudott pontot szerezni, amelyiken az ellenfél vezetett?

Látni fogjuk, hogy két olyan csapat bújik meg a mezőnyben, amelyik mindig kikapott, ha hátrányba került: a Haladás és a Honvéd, továbbá azt, hogy bár egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint vetélytársai túlnyomó többsége, a Nyíregyháza játszotta a legtöbb időt hátrányban (676 perc).

A harmadik infogram segítségével azt vizsgáltuk meg, az NB I tizenhat együttese milyen végeredményt ért el, amikor a szünetben vezetett, döntetlenre állt vagy épp hátrányban volt.

Most pedig nézzük a tizenhat klub bizonyítványát!

VIDEOTON

A fehérváriak olyan tetemes előnnyel vezetik a bajnokságot, hogy nincs szükség teljesítményük különösebb árnyalására. Mi azért megtesszük. Egy: az egészen kimagasló, 93.3 százalékos előnymegtartási mutató valójában hibátlanságot takar, hiszen a Vidi azt az egy meccset is megnyerte, amelyiken az előny – írd és mondd öt percre – kicsúszott a kezéből. (Az ellenfél amúgy a mezőny legnagyobb visszakapaszkodója, a DVTK volt.) Kettő: Joan Carrillo csapata a kevés hátrányos helyzet ledolgozásában sem volt rossz (75%). Három: a legtöbb időt (823 perc) a Videoton játszotta úgy, hogy vezetett – ez majdnem egy teljes meccsnyivel hosszabb idő, mint amennyit tavaly ilyenkor az őszi listavezető DVSC-nek mértünk. Kiváló.

MTK

Garami József csapata a közepesnél gyengébb hátrányledolgozási mutatóval zárta az őszt, a hátrányban töltött játékpercek (365) csupán a középmezőny elejére jogosítják – és mégis mélyre eresztette gyökereit a második helyen. Mi kellett ehhez? Két vesztésre álló meccs győzelembe fordítása, továbbá az egészen lenyűgöző előnytartási mutató (86%) – amely „nettó” értéken a Vidiéhez hasonlóan száz százalék, hiszen a kék-fehérek azt a két meccsüket (FTC, Pécs) is megnyerték, amelyiken az első vezető góljukra még érkezett válasz. Tették mindezt úgy, hogy stadionjuk átépítése miatt albérletbe kényszerültek.

DIÓSGYŐR

Tavaly ilyenkor a DVTK az egyik leggyengébb előnytartó volt, az idei őszön azonban csak egyet nem nyert meg ama tíz mérkőzésből, amelyen megszerezte a vezetést. De a téli harmadik hely nem csak ennek tudható be, a javulás még egy fronton szembetűnő: Tomiszlav Szivics csapata kilenc meccsen került hátrányba, de ezek közül haton végül pontot szerzett (összesen 12-t), aminél jobb mutatót nem találunk a mezőnyben. Ha van ütésálló csapat az NB I-ben, az a DVTK!

DEBRECEN

Az ősz derekán Kondás Elemér vezetőedzőnek nem egy olyan nyilatkozata volt, amelyben mentális okokkal magyarázta a Loki szerelvényének akkori ki-kisiklását, és előbb-utóbb bekövetkező fordulatot jövendölt. Nos, tökéletesen igaza lett: amíg a DVSC őszének első fele eltékozolt vezetésekről (3) és ledolgozhatatlan – mert szinte mindig a meccs utolsó pillanatában előálló – hátrányokról szólt (4, plusz lényegében ilyen volt, ki ne emlékezne, a BATE elleni BL-selejtező végzetes visszavágója is), addig a szezon utolsó kilenc fordulójára szétpattant a lelki béklyó: nyolc meccsen hét győzelmet könyvelt el a csapat, továbbá egy olyan döntetlent (a Fradi ellen), amelyhez hátrányt kellett ledolgozni.

FERENCVÁROS

A Fradi hatékony előnyszerzőnek és megbízható (75 százalékos) előnytartónak bizonyult, jobbnak, mint tavaly ilyenkor, és bár kevesebbszer került hátrányba, mint az előző szezon őszi felében, a tabellaszomszédokhoz képest ebben még mindig rosszul áll. Jelentős különbség, hogy amíg a Moniz-csapat 499 percig üldözte az eredményt az első 17 fordulóban, Thomas Doll legénysége csak 147 percig. S bár igaz, hogy az idei őszön a Fradi egyenlített a legtöbbször „feleslegesen" (három olyan meccset veszített el, amelyen sikerült kiegyenlíteni az ellenfél vezető gólját), az idény végére fejlődött: három vesztésre álló meccséből hét pontot termelt ki.

ÚJPEST

És íme, elérkeztünk a csapathoz, amelyik az első hat fordulóban úgy szerzett tíz pontot, hogy mindössze nyolc percig vezetett (négy döntetlen, plusz egy-egy győztes gól a 83. és a 90. percben). Az előnyben és hátrányban töltött viszonylag rövid idő (189, illetve 158 perc) azt sugallja, hogy az újpestiek játszották a legkiélezettebb, legkönnyebben billenő mérkőzéseket (hét esetben el is maradt a „billenés”, a hét iksz idényrekord). Ezt figyelembe véve dicséretes a magas előnytartási mutató – csupán az utolsó, diósgyőri mérkőzést veszítették el vezetés után –, valamint az, hogy három vesztésre álló meccsből is sikerült pontot csiholniuk. Érdekesség, hogy az Újpest mindössze két gólt kapott az utolsó húsz percben, és azok közül csak az egyiknek volt jelentősége – Diósgyőrben a 94. percben úszott el a döntetlen.

PAKS

Két mérkőzésen nem tudtak reagálni az ellenfél vezetésére, egy meccset előnyről, a 92. percben ikszre adtak – ennél több rosszat azonban nem mondhatunk Csertői Aurél csapatáról. A szezont hatalmas lendülettel, három, nullára nyert meccsel kezdő paksi zöld-fehérek őszét magabiztos előnytartás és korántsem hiábavaló hátrányfaragás jellemezte. Két vesztésre álló meccset megfordítottak, kettőt döntetlenre mentettek, ezzel megközelítik az ütésállóságban mértékadó DVTK-t. És egy meccsük még zsebben is maradt.

PUSKÁS AFC

Az első hét fordulóban következetes előnyherdálónak és „hátrányban ragadónak” bizonyuló felcsúti legénység vezetőedzője, Benczés Miklós az Üllői úti vereség után azt nyilatkozta, hogy „most következnek számunkra a megnyerhető mérkőzések”. Jól látta: jöttek a kemény kézzel megtartott előnyök – egy négyes és egy hármas széria –, a Dunaújvárost és a Győrt vesztett állásból gyűrték le, és bár becsúszott három gyengébb meccs is, a középmezőnybeli pozíciójuk megkérdőjelezhetetlen.

GYŐRI ETO

Az elvesztegetett előnyökről és a bénultságot kiváltó hátrányokról – no meg edzőváltásról, kényszerű kísérletezésről szólt a győri zöld-fehérek ősze. A győriek mindenkinél többször kerültek előnybe (16), de mindenkinél több fórt (6) szórtak is el véglegesen. Ehhez jött a meglehetősen gyatra, 14 százalékos hátrányledolgozási mutató: az még nem gond, hogy az ETO hétszer hátrányba került (ennél csak három csapat „tud” jobbat), de hogy hatszor képtelen volt reagálni, az már nem fér bele egy élcsapatnál.

KECSKEMÉT

Az első négy fordulóban egy csapat sem került annyiszor hátrányba, mint a KTE (6), majdhogynem csoda, hogy a négy vereség után Bekő Balázs a vezetőedzői székben maradhatott. A folytatás láttán meg kell állapítanunk, bölcs döntés volt kitartani a fiatal szakember mellett: a következő 11 fordulóban csak egyszer veszített a lila-fehér különítmény, amely ebben az időszakban tökéletes előnytartónak (7/6) és igen jó hátrányledolgozónak (3/2) bizonyult. Ezért nem járt tragikus következménnyel, hogy az utolsó két fordulóra kifulladt – bár a sima szombathelyi vereség alighanem fájó.

NYÍREGYHÁZA

Noha az első fordulóban vesztett állásról pontot mentett a címvédő DVSC ellen, hasonlóra többé nem volt képes a Szpari: mind a tíz olyan meccsét elveszítette, amelyiken hátrányba került. Ezek a mérkőzések már a szünetben elúszóban voltak, de sem Csábi Józsefnek, sem később Mátyus Jánosnak nem sikerült kitalálnia olyasmit, ami a fordulás után fordításhoz vezetett volna. Az, hogy a mindenkinél több időt (676 perc) hátrányban töltő Nyíregyháza nincs kiesőhelyen, a jó (80 százalékos) előnytartásnak köszönhető.

LOMBARD PÁPA

Nincs még egy csapat, amely ilyen sok rangsorunkban állna az első vagy az utolsó helyen. Párosítsuk a szélsőségeket! A pápaiak játszották a legkevesebb időt vezetés birtokában (76 perc), és bár a vezetés megszerzésében (3) is sereghajtók, ha egyszer előnybe kerültek, szó sem lehetett egyenlítésről (övék az egyetlen „bruttó-nettó 100 százalékos″ előnytartási mutató). Ők kapták a legtöbbször (13), következésképp ők szerezték a legkevesebbszer a meccs első gólját (1 – három meccsük 0–0-ra végződött). Hogy nem állnak kiesőhelyen, az annak a négy meccsnek köszönhető, amelyet vesztett állásból hoztak vissza. Érdekesség, hogy mindhárom edzőjükkel, Mátyus Jánossal, Kovács Lászlóval és Lengyel Ferenccel sikerült a talpra állás – Mátyussal kétszer is.

BP. HONVÉD

A sokáig sereghajtó Haladás mellett csak a Honvéd veszítette el az összes olyan mérkőzést, amelyiken vesztésre állt. Mondhatnánk, hogy törvényszerű volt az edzőváltás, de hozzátehetjük, hogy egyelőre nem jött be. Pietro Vierchowod olyan csapatot hagyott hátra, amelyik mindig kikapott, ha hátrányba került, de ha nagy nehezen vezetést szerzett, akkor általában nyert. Csábi Józseffel is megbénult a Kispest, ha vesztésre állt, de már akkor sem nyert, ha vezetett. Van miben javulni.

DUNAÚJVÁROS

Sokszor használjuk a hazai pálya előnye kifejezést, hát az újonc most demonstrálta, miről is van szó. Az első nyolc fordulóban Dobos Barna legénysége egyetlen előnyt sem tudott megtartani (3) és egyetlen hátrányt sem tudott ledolgozni (7). Aztán következett a helyi stadion villanyvilágításának átadása, az addig állandó vendégeskedésre kényszerített PASE hazaköltözött, és három hazai meccsén könyörtelenül győzelmet épített a vezető gólra – sőt egy látványos, kétszer egyenlítésre alapozott fordítás is belefért. A végén ugyan jött, látott és győzött a Vidi, de tudjuk, az más kategória…

HALADÁS

Egyvalamiben emlékeztetett a szombathelyi együttes a tavaly ősszel remekelő Artner-csapatra: jó volt az előnytartási mutatója. Csakhogy amíg tavaly 14 előnyszerzésre jutott hét győzelme, addig az idén ősszel csak négyszer állt jobban ellenfelénél – és csupán háromszor nyert… És folytathatjuk: a zöld-fehérek tavaly ősszel az egyik legjobb mutatót produkálták a hátrányok ledolgozásában (6/10), az idén viszont miközben 13-szor futottak az eredmény után, csak egyszer érték utol – és végül azt a bizonyos Paks elleni hazai meccset is elbukták.

PÉCS

Véber Györggyel két szép idegenbeli győzelmet (DVSC, Honvéd) mutatott fel a PMFC, akadt három olyan meccse, amelyiken az ellenfél vezetése ellenére pontot szerzett, a trénernek mégis mennie kellett. A Véber-időszak végén a csapat már nem tudott reagálni az ellenfél vezetésére, balszerencsés körülmények között elment a harmadik nyerésre álló meccse is (Pápa), és nemhogy nem nyert meg egyetlen hazai bajnokit sem az ősszel, vezetnie is mindössze 23 percig sikerült Újmecsekalján... A csúszást egyelőre Kulcsár Árpádnak és Robert Jarninak sem sikerült lefékeznie, de a nyolc egymást követő vereség emésztgetése közben azért erőt meríthetnek, hogy a vezetés megszerzésében „középmezőnyösek”.